Pontosításokat közölt a külügy a Görögországban koronavírussal igazolt romániai turistákról

Három, Görögországban tartózkodó fertőzött romániai állampolgárról számolt be csütörtökön közleményében a román külügyminisztérium. 

Egyikük, akinek két tesztje is pozitív lett, Szalonikiben nyaralt, őt 14 napra karanténba helyezték. A személyt, akivel együtt élt, szintén letesztelték, és a pozitív eredmény miatt 14 napos karanténba került. 

Emellett koronavírus-fertőzött egy másik romániai állampolgár is, aki Korfu-szigetén tartózkodik. Őt az országba való belépéskor szűrték ki, szállodába vitték, ahol a vele utazó családtagjával együtt kell letöltenie a 14 napos karantént.

A külügyminisztérium emlékeztet, hogy szerda reggel 6 órától kezdve a román állampolgároknak az elektronikus formanyomtatvány, illetve a QR-kód mellett a görög határon be kell mutatniuk a COVID-19 fertőzés negatív molekuláris tesztjét, amelyet a belépés előtt legtöbb 72 órával adtak ki. A teszteket akkreditált laboratóriumokban kell elvégezni, a bizonyítványokat pedig angolul kell kiállítani, és tartalmazniuk kell az illető személy nevét, valamint személyi igazolványának vagy útlevélének számát.

A külügy közleménye szerint a thesszaloniki román főkonzulátus, valamint a szófiai román nagykövetség képviselői szerdán is jelen lesznek a Kulata - Promachonas határátkelőhelyen, hogy a román állampolgárok szükség esetén konzuli segítséget kapjanak. 

A külügyminisztérium felhívja a figyelmet, hogy a román állampolgárok konzuli segítséget kérhetnek az athéni román nagykövetség 00302106774035-ös, és a thesszaloniki román főkonzulátus 00302310340088-as telefonszámán. Ezenkívül sürgősségi esetben segítséget kérhetnek a román diplomáciai képviselet 00306978996222-es és a thesszaloniki román főkonzulátus 00306946049076-os telefonszámán. A külügyminisztérium javasolja a következő honlapok tanulmányozását: www.mae.ro/node/51914, atena.mae.ro, salonic.mae.roec.europa.eu/consularprotection/content/travel-advice_ro és www.mae.ro.

(Címlapfotó forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?