Egy olasz dzsihadista szerint Allah büntetése a koronavírusjárvány

 Allah prófétának mondott köszönetet a nyugati világot sújtó koronavírusért az Iszlám Államnak fiatal terroristákat toborzó, radikalizálódott olasz férfi, akit Milánóban vettek őrizetbe szerdán.

Az olasz terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság közlése szerint a 38 éves férfi interneten, valamint az egyik, Milánóban működő iszlám központban éltette az Iszlám Államot, a dzsihadista harcosokat, a Nyugattal szembeni terrorakciókat. Fiatalkorúakat is toborzott a terrorista szervezetnek.  

Nicola Ferrara, aki az Issa Ferrara nevet vette fel a déli Pugliából 2011-ben költözött Milánóba, ahol a többi között parkolóőrként dolgozott. A Katarban és az Egyesült Arab Emírátusokban 2015-ben tett útját követően radikálizálódott, elsősorban internetes felületeken hirdette az Iszlám Állam terrorista merényleteit. Felvételeket és felhívásokat osztott meg a világhálón, gyűlöletet hirdetett a keresztényekkel és a zsidókkal szemben. A férfit régóta megfigyelés alatt tartották.

Lehallgatott telefonbeszélgetéseiből kiderült, hogy a koronavírus-járvány olaszországi terjedésekor köszönetet mondott Allahnak a betegségért, mivel ezzel - a férfi szerint - féket vetett a szabados nyugati életstílusnak, megtiltva mindent, ami a radikális iszlám számára is tiltottnak számít, a több között, hogy a nyugatiak szabadon igyanak, dohányozzanak és mozogjanak. A férfi kezdetben arab ruhákat viselt, később azonban úgy döntött, nem hívja fel magára a figyelmet és az olaszok között "elvegyülve" folytat propagandát. "Mosolygok rájuk, miközben a halálukat kívánom" - jegyezte be az interneten.

A hatóságok azután döntöttek az őrizetbevételről, miután a férfi Milánó egyik iszlám központjában fiatalokat kezdett toborozni. A nyomozók szerint agymosásnak vetett alá egy olasz és egy tunéziai származású 17 évest, akiket arra akart felkészíteni, hogy Afganisztánban kapcsolódjanak az Iszlám Államhoz. A 2009-től  engedély nélkül működő, az arabul fényt jelentő An-Núr nevű milánói iszlám központot, amelyet elsősorban bangladesiek látogatnak, a hatóságok szintén ellenőrzés alatt tartották.

Kapcsolódók

Kimaradt?