Észak-Macedónia megnyitotta az összes határát, de korlátozta, hogy ki léphet be

Már nemcsak a legnagyobb határátkelőkön, hanem bármelyik átkelőn be lehet lépni Észak-Macedóniába, ám az átutazóknak öt órájuk van a tranzitra, az országba érkezőknek pedig negatív koronavírus-teszttel kell rendelkezniük.

Szerbiában szerdáról csütörtökre 12 426-ról 12 522-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Szerdán egy halálos áldozata volt a betegségnek, ezzel 257-re nőtt a halálos áldozatok száma. Július elsejétől újra kinyithatnak a mozik, a színházi évadok azonban véget értek, a színházlátogatók várhatóan csak őszre ülhetnek be újra valamely teátrum előadására, egyes színházak viszont igyekeznek a nyár folyamán szabadtéri előadásokat szervezni.

Koszovóban egy nap alatt 1756-ról 1833-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában nem volt halálos áldozata a Covid-19 betegségnek a kis, balkáni államban, eddig összesen 34-en haltak bele a betegségbe. A pristinai parlament egészségügyi bizottságának elnöke koronavírus-törvény elfogadását kezdeményezi, amely lehetővé tenné, hogy külön kormányrendeletek kihirdetése vagy szükségállapot bevezetése nélkül is meg lehessen hozni bizonyos intézkedéseket a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Észak-Macedóniában csütörtökre 4299-ről 4482-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Egy nap alatt kilencen haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe, és ezzel 210-re nőtt a halálos áldozatok száma. Míg korábban csak a legnagyobb határátkelőket nyitotta meg Szkopje, szerdától minden átkelőhelyen be lehet lépni az országba, ám azoknak, akik csak áthaladnak Észak-Macedónián, továbbra is öt órájuk van erre. Az észak-macedón állampolgárok, illetve a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek viszont csak akkor léphetnek be az országba, ha rendelkeznek 72 óránál nem régebbi, negatív koronavírus-teszttel, és kijelentik, hajlandók 14 napot otthoni karanténban tölteni. Akik nem rendelkeznek negatív teszttel, azokat kéthetes hatósági karanténra kötelezik.

Bosznia-Hercegovinában az utóbbi 24 órában 3087-ről 3141-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, de az elmúlt napon senki nem halt bele a betegségbe, így a Covid-19 betegség halottainak a száma az országban 168 maradt.

Montenegróban is tovább nő a fertőzöttek száma. Az országban korábban 42 napon át nem jelentettek új esetet, hétfőn azonban újra megjelent a vírus az Adria-parti országban is. Csütörtökre hét új fertőzöttet regisztráltak, így 333-ra nőtt az eddigi összes fertőzött száma. Az Adria-parti országban hetek óta nem volt halálos áldozata a vírusnak, a járvány ideje alatt kilencen haltak bele a betegségbe. A kialakult helyzet miatt az ország antitest-teszteket vásárol, hogy kiderüljön, a lakosság hány százaléka kapta már el a betegséget, és kialakulhat-e hamarosan a kollektív immunitás.

(Címlapfotó: Wikimedia Commons)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?