Koronavírus: az új fertőzöttek hetven százalékát továbbra is Lombardiában szűrik

Harmincnéggyel emelkedett a koronavírus miatt elhunytak száma egy nap alatt Olaszországban, és így a halottak száma elérte a 34 405-t az olasz polgári védelmi hatóság kedd esti adatai szerint. Százhetvenhét új fertőzöttet diagnosztizáltak, majdnem hetven százalékukat Lombardia tartományban.

A halottak száma enyhén emelkedett a korábbi harmincnégyhez képest. Ez volt az egymást követő második nap, hogy a halottak száma ötven alatt volt. A halottakból a legtöbben, kilencen Lombardiában és nyolcan Piemontban hunytak el. Az aktív fertőzöttek száma valamivel több mint 24 ezerre csökkent, miközben a gyógyultaké 178 ezer fölé emelkedett. A jelenlegi betegek közül már csak valamivel több mint 3300-an vannak kórházban, 177-en intenzíven. A gyógyultakat és halottakat is számolva több mint 237 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak.  Pontosan egy hónappal ezelőtt a halottak napi száma 153 volt, az újonnan szűrt fertőzötteké pedig 875, ebből akkor is 339 Lombardiában.

Olaszországban május 18-én törölték el a kijárási korlátozást a tartományokon belül. Az azóta eltelt majdnem egy hónap alatt a fertőzöttek száma fokozatosan csökkent, kivételt egyedül Lombardia képvisel, ahol az utóbbi egy héten enyhén emelkedett a szűrt fertőzöttek száma, azzal együtt, hogy ebben a tartományban végzik továbbra is a legtöbb vírustesztet.

Szerdán veszi kezdetét az érettségi vizsga: mintegy ötszázezer olasz diák teszi le a szóbelit, miután az írásbelit az idén nem tartották meg. Az oktatási intézményeket felkészítették az érettségizők biztonságos fogadására. Ahol lehetséges, az iskola kertjében vizsgáztatnak a távolságtartás érdekében.

Sajtóértesülések szerint a lombardiai Bergamo város ügyészsége két emberrel szemben indított vizsgálatot a járványterjedése első időszakában hozott intézkedések miatt. A személyek azonosságát nem hozták nyilvánosságra. A vizsgálat arra keres választ, miért nem zárták le időben a Bergamóhoz közeli Arzano Lombardo kórházát, ahol az elsők között azonosítottak beteget. Az ügyészség csupán annyit hozott nyilvánosságra, hogy nem a kórház igazgatóiról van szó.

Lombardiában az első gócpontot február 20-án azonosították, amelyet három nappal később karantén alá helyezték Codogno térségében. Ezzel egy időben Arzano Lombardóban is gyors ütemben azonosították a betegeket, de itt a kijárási korlátozást csak március 8-án rendelték el. A lakossághoz mérten Bergamo térségében regisztrálták a legtöbb fertőzöttet és legtöbb halottat.

Kapcsolódók

Kimaradt?