BRÉKING – Szerda reggeltől nem kell karanténba vonulni a magyar-román határ átlépése után

Szerdától megszűnik a karanténba vonulási kötelezettség a Magyarország és Románia közötti határátlépés esetén a két ország állampolgárainak - jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedd délután Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter elmondta: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már régóta kérte a magyar kormányt arra, hogy próbáljon megállapodni a román kormánnyal arról, hogy a román és a magyar állampolgárok karanténba vonulási kötelezettség nélkül átkelhessenek a két ország határán. Közölte: felgyorsították ezeket a tárgyalásokat. Sikerült is eredményt elérni, amelynek nyomán lehetővé teszik, hogy éjféltől, tehát szerdától a magyarok és románok karanténba vonulási kötelezettség nélkül léphetnek át Magyarország és Románia határán - tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter videójában köszönetet mondott az RMDSZ-nek és elnökének, Kelemen Hunornak is, hogy mindvégig napirenden tartották ezt a témát.

 

 

Mint írtuk, a kedd délutáni kormányülésen Ludovic Orban román kormányfő azzal fenyegette meg Magyarországot, hogy bepanaszolja az Európai Bizottságnál, ha a magyar hatóságok „diszkrimináló módon” továbbra sem engedik meg a román állampolgárok be- vagy átutazását Magyarország területén. A kormányfő elmondta, sok panaszt kapott olyan román állampolgároktól, akik Nyugat-Európába akartak utazni munkavállalás céljából, és eredetiben kérték tőlük a magyar határrendészek a munkaviszonyt igazoló szerződést, a dokumentum hiányban pedig visszafordították őket.  

Orban kijelentette: a kétoldalú egyezmények ellenére „Magyarország megsérti az európai uniós állampolgárok szabad mozgásához való jogát”, és mindezek a korlátozások „a román állampolgárokat érintik a leghátrányosabban”. Hozzátette: a román fél „teljes nyitottságról tett tanúbizonyságot” a két ország állampolgárainak határon való közlekedésének tekintetében. Azt nem említette, hogy március derekán a román hatóságok elsőként zárták le a magyar–román határon a kisebb átkelőhelyeket a koronavírus-járvány miatt, azzal indokolva a lépést, hogy az állományt a nagyobb határátkelőhelyekhez vezénylik át. 

Mint ismeretes, hétfőtől kezdődően már nem kell kéthetes karanténba vonulnia annak, aki 17 európai országból – Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Ciprusról, Horvátországból, Svájcból, Németországból, Görögországból, Izlandról, Lettországból, Liechtensteinből, Litvániából, Máltáról, Norvégiából, Szlovákiából, Szlovéniából vagy Magyarországról – érkezik Romániába. A Magyarországra való beutazás feltételei azonban mostanáig változatlanok maradtak, vagyis ha valaki a romániai vizit után visszatért az anyaországba, akkor kéthetes otthoni izolációba kellett vonulnia.

A magyarországi operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa hétfői sajtótájékoztatóján még arról beszélt: Románia határátkelői schengeni külső határok, vagyis azokon folyamatos a határellenőrzés. Nyomatékosította azt is, hogy a nem magyar állampolgárok csak akkor léphetnek be Magyarországra, ha az érintett országgal kétoldalú megállapodás van érvényben a karanténmentes határátlépést illetően. 

Ez most Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentésével megváltozott: szerda reggeltől nem kell karanténba vonulniuk a román, illetve a magyar állampolgároknak a magyar-román határ átlépése után. 

Kapcsolódók

Kimaradt?