A G20 21 milliárd dollárt ígért a koronavírus-járvány elleni küzdelemre

Több mint 21 milliárd dollárt ígért a világ legfejlettebb országait összefogó G20-as országcsoport a koronavírus-járvány elleni küzdelemre.

„A G20 a meghívott országokkal közösen összehangolta a Covid-19 pandémia elleni globális erőfeszítéseket. Máig a G20-tagok és a meghívott országok több mint 21 milliárd dollár felajánlást tettek a globális egészségügy támogatására” – áll az országcsoport szombatra virradóra közzétett közleményében.

A felajánlott összeget diagnosztikai eszközökre, oltóanyag előállítására, kutatás-fejlesztésre és gyógymódok kidolgozására szánják. A G20 áprilisban intézett felhívást a nemzetközi közösséghez, nemkormányzati és filantróp-szervezetekhez, illetve a magánszektorhoz, hogy segítsenek a koronavírus-járvány leküzdéséhez becslések szerint szükséges, 8 milliárd dollárt is meghaladó finanszírozási rés fedezésében.

A világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó csoportot idén elnöklő Szaúd-Arábia 500 millió dollárral járult hozzá a globális erőfeszítésekhez. A koronavírus-járvány már közel 400 ezer áldozatot követelt világszerte. 

(Címlapfotó: MTI)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?