Nevetség tárgya lett az esőtől félő Barack Obama (GALÉRIÁVAL)
Vihart kavart Barack Obama amerikai elnök amiatt, hogy a török kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatója közben, a váratlanul eleredt eső miatt díszegyenruhás tengerészgyalogosokkal esernyőt tartatott a saját és a vendége feje fölé - közölték pénteken amerikai internetes híroldalak.
A fegyvernem szolgálati szabályzatának vonatkozó előírása szerint ugyanis egyenruhát viselő férfi tengerészgyalogosnak tilos esernyőt tartania, az ugyanis zavarja a tisztelgésben.
Obama csütörtökön a szabad ég alatt tartott közös sajtótájékoztatót Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel a Fehér Ház Rózsakertjében, amikor esni kezdett. Ekkor felkért két tengerészgyalogost, hogy tartsanak esernyőt a fejük fölé, aki nem tagadták meg az amerikai fegyveres erők főparancsnokának utasítását.
Greg Wolf kaptány, az amerikai tengerészgyalogság szóvivője szerint "rendkívül ritkán" fordul elő, hogy a fegyvernem állományának tagjai esernyőt tartsanak és az a fehér házi eseményen kizárólag azért fordulhatott elő, mert az elnöknek szüksége volt erre.
Az esernyő alól beszélő elnök egyébként sajnálkozását fejezte ki a Rózsakert gyepén elhelyezett székeken helyet foglaló hallgatóságnak - főképpen újságíróknak - hogy ők kint maradtak az esőben.
Az elnököt főleg az eset miatt főleg jobboldali lapokban és konzervatív politikusok részéről érték bírálatok.
![Obama tengerészgyalogosokat hív, hogy megvédjék az esőtől.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery37/922700_569644473075583_13603466_n.jpg)
![A tengerészgyalogosok szolgálati szabályzatának vonatkozó előírása szerint egyenruhát viselő férfi tengerészgyalogosnak tilos esernyőt tartania, az ugyanis zavarja a tisztelgésben. Obama kedvéért szabályzatszegőkké váltak.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery37/946505_1801945083279541_1955396238_n.jpg)
![Hey, Obama, csak egy hölgynek van szüksége esernyőre. Ronald Reagan republikánus elnök nem zavarta meg a tisztelgő tengerészgyalogosokat.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery37/954883_10152815670710368_2076109530_n.jpg)
![Republikánus kötődésű bloggerek Ronald Reagan és George W. Bush](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery37/Umbrellas.jpg)
![Obamának korábban is meggyűlt már a baja az esernyőkkel.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery37/obama-umbrella-409x620.jpg)