Biztonságosnak nyilvánította Kína a járvány kitörési helyét, Vuhant

A kínai főváros egészségügyi bizottsága szerint a vesztegzár feloldása óta Vuhanból Pekingbe utazók között eddig egyetlen koronavírus-fertőzött sem volt. Beszámolójuk szerint eddig 1056, Vuhanból érkező utasnál végezték el az új koronavírustesztet, mióta a közép-kínai városban, ahonnan a vírus tavaly terjedni kezdett, április 8-án feloldották a január 23. óta bevezetett vesztegzárat.

A bizottság szerint a negatív teszteredmények azt jelzik, hogy Vuhan mára már biztonságossá vált. A hivatalos adatok szerint a 11 milliós Vuhanban 50.008 embernél alakult ki az új koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 nevű megbetegedés, közülük 2579-en haltak meg, és 218-an állnak még kezelés alatt.

A kínai szárazföldön hétfőn 89 újabb beteget diagnosztizáltak Covid-19-cel, közülük 86-an külföldről utaztak be – derült ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság keddi közléséből. Mivel ugyanaznap csupán 75 Covid-19-cel kezelt páciens hagyhatta el a kórházat, az aktív esetek száma az előző naphoz képest immár harmadik egymást követő napon tovább emelkedett. Jelenleg 1170 aktív esetet – vagyis kezelés alatt álló beteget – tartanak számon országszerte, közülük 116 páciens állapota súlyos. Ugyancsak hétfőn 54 panaszmentes vírushordozót is azonosítottak.

Az új koronavírussal összefüggő újabb halálozásról nem számoltak be – ez a járvány kitörése óta a harmadik olyan nap – április 6. és 11. után –, amikor nem növekedett a halálos áldozatok száma Kína szárazföldi részén, ahol eddig 3341-en haltak meg a járvány miatt.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség keddi tudósítása szerint az országban két kísérleti vakcina kezdeti szakaszú, embereken történő klinikai tesztelését hagyták jóvá. Mindkét oltóanyag a kórokozó inaktivált mikroorganizmusait tartalmazza az immunogenitás – immunválaszt kiváltó képesség – erősítésére. Emellett a kínai haditudományi akadémia egyik intézete által kidolgozott, harmadik szer klinikai tesztelése már március 16-án megkezdődött.

 A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 

Kapcsolódók

Kimaradt?