Tíz napja nem tudják eloltani a tüzet a csernobili tiltott övezetben

Tizedik napja küzdenek a tűzoltók a folyton újra kiújuló erdőtüzekkel a csernobili tiltott övezetben, ahol a lángok már megközelítették az 1986-ban nukleáris baleset sújtotta atomerőmű melletti Pripjaty városát – számolt be kedd reggeli műsorában a TSZN ukrán hírtelevízió. Nap közben Mikola Csecsotkin, a katasztrófavédelmi szolgálat vezetője arról tett jelentést az ukrán elnöknek, hogy nyílt tűz már nincs a térségben.

A híradás szerint előző este már olyan képek kerültek napvilágra, amelyeken az látható, hogy az atomerőmű területét is beterítette a füst. A TSZN olyan videofelvételeket mutatott be, amelyeken kommentárja szerint néhány kilométerre az atomerőmű melletti nukleáris hulladéktárolótól égő tüzek láthatók. Este egy újabb településnél, Rozszoha falu mellett tört ki tűz az övezetben, a helyi civil aktivisták szerint gyújtogatás történt. A felvételeket a csernobili tiltott övezetben pusztító tüzekről Jaroszlav Jemeljanenko, a csernobili utazásszervezők szövetségének vezetője készítette és adta át a hírtévének. Jemeljanenko szavai szerint a tűz már „keresztülment” az úgynevezett vörös erdőn is, és Pripjaty felé tart.

Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes hétfő este a Facebookon közzétett bejegyzésében mindazonáltal biztosított afelől, hogy a tűz következtében nem változott a sugárzási szint sem a csernobili atomerőműnél, sem a tiltott övezetben, sem azon kívül. A katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint az övezetben négy erdészetben végeznek még oltást, viszont a kotovszkij erdőgazdaságban – ahol először csaptak fel a lángok – már eloltották a tüzet. A szolgálat legfrissebb, kedd reggeli közleményében arról számolt be, hogy egy tűzoltót lábtöréssel kórházba szállítottak. Az UNIAN ukrán hírügynökség által idézett jelentésben azt írták, hogy ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, és „segítségükre van, hogy eleredt az eső". Az oltásban 415-en vesznek részt 98 technikai eszközzel, beleértve három tűzoltó repülőgépet és három helikoptert, amelyek előző nap 227-szer fordulva 538 tonna vizet öntöttek le.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint a katasztrófavédelem kedden azt közölte, hogy nyílt tűz nincs a zónában, hanem az aljnövényzet és a lehullott pernyék parázslanak egyes gócokban. Hozzátették, hogy a radioaktív sugárzás szintje Kijevben és Kijev megyében a megengedett mértéken belül van.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ukrán híradások kedd reggeli jelentése szerint a Facebookon azt írta, hogy figyelemmel követi a csernobili zónában történő eseményeket, és a nap folyamán beszámolót kér a katasztrófavédelmi szolgálat vezetőjétől. Mikola Csecsotkin, a katasztrófavédelem vezetője az elnöki hivatal közlése szerint arról számolt be később az államfőnek, hogy jelenleg már nyílt tűz nincs az övezetben, de kell még néhány nap a tűzoltóknak, hogy a parázsló gócokat is eloltsák.

Elmondta, hogy a helyzet hétfő délután kezdett súlyosbodni, az erős szél nehezítette a tűz oltását és a helyzet ellenőrzés alatt tartását. A katasztrófavédelem ezért kiegészítő erőket és eszközöket vetett be, valamint az eleredő eső is segített úrrá lenni a helyzeten. Kiemelte: a szolgálat szakemberei megakadályozták, hogy a tűz elérjen lőszerraktárakat, továbbá az atomerőművet és az ahhoz tartozó objektumokat, úgy mint a villamosenergia-elosztó állomás, illetve a nukleáris hulladéktároló.     

Az UNIAN közben beszámolt arról is, hogy az Állami Nukleáris és Sugárbiztonsági Tudományos és Műszaki Központ által közzétett keddi előrejelző térkép szerint a füsttel telített légtömeget a szél a csernobili zóna felől Kijev felé viszi.

Kapcsolódók

Kimaradt?