Koronavírus: lemondott az amerikai haditengerészet magyar származású államtitkára

Benyújtotta lemondását Thomas Modly, az amerikai védelmi minisztérium haditengerészetért felelős ügyvezető államtitkára kedden.

Ennek oka a Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón a koronavírus-járvánnyal összefüggésben történtek miatti nyilvános vita. A magyar felmenőkkel rendelkező Modly azt követően nyújtotta be lemondólevelét, hogy négyszemközti megbeszélést folytatott Mark Esper védelmi miniszterrel. "Önszántából mondott le, a haditengerészetet és a matrózokat a saját sorsa elé helyezve, így a Theodore Roosevelt és a haditengerészet mint intézmény továbbléphet" - fogalmazott a találkozó után kiadott közleményében Mark Esper. A miniszter James McPherson eddigi helyettes államtitkárt bízta meg átmeneti időre a haditengerészet irányításával.

Az Egyesült Államok külbirtokánál, Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt hadihajó kapitánya múlt kedden levelet írt a feletteseinek: "határozott cselekvést" sürgetve azt kérte a minisztériumtól, hogy a vízi jármű ötezer fős legénységéből négyezer embert mentsenek ki és szigeteljenek el, mert többeknél diagnosztizálták az új típusú koronavírust. "Nem állunk háborúban, a matrózoknak nem kellene meghalniuk. Ha nem cselekszünk azonnal, elveszítjük legértékesebb kincsünket: tengerészeinket" - írta Brett Crozier kapitány.

Levele az amerikai sajtóban is megjelent. Thomas Modly akkor úgy fogalmazott: a kapitány "válságos időszakban nagyon rossz helyzetfelmérő képességről tett tanúbizonyságot". Majd csütörtök éjjel felmentette Croziert. A hétvégén Modly - miközben megindult a vizsgálat a kapitány ügyében - dehonesztáló megjegyzéseket tett Crozier-ra. "Naiv vagy ostoba" - nyilatkozta róla. Órákkal később bocsánatot kért.

Közben az ötezer fős hadihajóról már több mint kétezer embert kimenekítettek és el is különítettek, de ezerháromszáz személynek a repülőgép-hordozón kellett maradnia. A járművön tart a szűrővizsgálatok elvégzése. Crozier kapitány és több mint százötven matróz vírustesztje pozitív lett.

Kapcsolódók

Kimaradt?