Betiltotta a koronavírus szót ez a közép-ázsiai ország

Türkmenisztán lakói nem használhatják a „koronavírus” szót, nem viselhetnek semmilyen védőfelszerelést, és az állami ellenőrzés alatt álló sajtó nem számolhat be a járványról. A radikális döntéssel életveszélybe sodorja az állampolgárokat a türkmén kormány, figyelmeztet a Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet.

A „koronavírus” szót még az iskolákban, kórházakban és munkahelyeken terjesztett egészségügyi tájékoztató füzetekből is száműzték a független, de az ország területén betiltott Turkmenistan Chronicle szerint.

Míg a szomszédos Iránban kedden több mint 44 ezer regisztrált fertőzöttet jelentettek, Türkmenisztán állampolgárait utcai beszélgetések közben fülelik le civil ruhás rendőrök, és aki megszegi a szabályt, azt letartóztatják, jelentették a fővárosból, Aşgabatból a Szabad Európa Rádió türkmén nyelvű adásának tudósítói.A volt szovjet tagköztársaság haláláig hivatalban maradó elnöke, Gurbanguly Berdimuhamedov legutóbb március 13-án adott ki parancsot biztonsági intézkedésre: arra, hogy egy bizonyos gyógynövény égetésével füstöljenek a köztereken. A hivatalos jelentések szerint az országban egyetlen koronavírusos megbetegedés sincs. 

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?