Szlovákiában kötelező lesz a védőmaszk viselése közterületen

A koronavírus-járvány terjedése miatt szükségessé vált újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be kedden Igor Matovic új szlovák miniszterelnök, köztük vészhelyzet kihirdetését a szociális intézményekben.

A szombaton hivatalba lépett Matovic közölte, hogy további mintegy negyven intézkedésről döntött a kormány. Így például kötelezővé válik a védőmaszk viselete közterületeken és a bevásárlóközpontokban, más forgalmas helyeken pedig mérni fogják az ott lévők hőmérsékletét.

Szlovákiában hétfőn újabb 19 embernél mutatták ki a Covid-19 fertőzés kórokozóját, és így 204-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma - közölte az egészségügyi tárca. Hétfőn az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma magasabb volt, mint vasárnap, ugyanakkor kevesebb mint fele a szombaton regisztrált 41 új betegnek. Az országban kedd estig közel négyezer vírustesztet végeztek el.

Kedden a kormány elrendelte az oktatási intézmények kényszerszünetének meghosszabbítását, egyelőre határozatlan időtartamra. Ennek következtében elmaradnak az idei írásbeli érettségik, a szóbeliket pedig későbbre tolják.

Egy másik intézkedés szerint mostantól vasárnaponként még az élelmiszerüzletek, drogériák, trafikok és állateledel-kereskedések is zárva lesznek. A 65 évesnél idősebbek számára pedig külön vásárlási időszakot határoztak meg, amely reggel 9-től 12 óráig tart.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 

(Nyitókép forrása: bumm.sk.)

Kapcsolódók

Kimaradt?