Először szólalt meg Vlagyimir Putyin a koronavírus-járvány kitörése óta

Fel kell készülni az események bármilyen alakulására a koronavírus-fertőzés terjedésével kapcsolatban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön. 

A szevasztopoli látogatáson tartózkodó orosz elnök azzal kapcsolatban hangsúlyozta a felkészülés fontosságát, hogy a város ügyvezető kormányzója, Mihail Razvozsajev közölte vele: Szevasztopolban eddig egyetlen esetben sem igazolódott be a fertőzés, de a gyanú miatt 77 embert az otthonában, további nyolcat pedig kórházban tartanak megfigyelés alatt. Az elnök helyeselte, hogy a fertőzésgyanús eseteket elkülönítik.

Moszkvában csütörtökön bejelentették a COVID-19 megbetegedéshez köthető első halálesetet. Az elhunyt páciens egy járványkórházban kezelt 79 éves nő volt, akit korábban kettes típusú cukorbetegséggel, magas vérnyomással és ütőér-elmeszesedéssel is kezeltek.

A szerdai hivatalos adatok szerint Oroszországban 147 fertőzöttet tartottak számon, túlnyomó többségüket a fővárosban.

Anna Popova, a járvány elleni küzdelemben kulcsszerepet játszó fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője csütörtökön bejelentette, hogy ezentúl

minden Oroszországba külföldről visszatérő személy számára kötelező a kéthetes önkéntes karantén.

Az érintettek kötelesek egy erre rendszeresített "forródróton" bejelenteni hazatérésüket.

Alekszej Potyehin, a szentpétervári állami egyetem mikrobiológiai tanszékének vezetője szerdai Facebook-bejegyzésében úgy vélekedett, hogy mivel az év végéig nem lesz vakcina a világjárványt okozó SARS-CoV-2 vírus ellen, az emberiség nagyobb részének át kell esnie a fertőzésen, és meg fogja szerezni az immunitást. Meglátása szerint a jelenlegi világjárvány-helyzet fél évig is elhúzódhat a javulást megelőzően. Az oroszországi állapotok pedig, ahol a betegség terjedése még csak kezdeti stádiumban van, mintegy két hét múlva fognak súlyosabbra fordulni, de - mint írta - "ez továbbra is nagyon messze lesz azoktól az járványoktól, amelyeket az emberiség az egész történelme során átélt, az elmúlt 50 év kivételével".  A szakértő szerint minél tovább él majd az emberiséggel együtt a koronavírus, annál könnyebbek lesznek az általa okozott tünetek. Új formái nem fogják meghaladni az első fertőzés után megszerzett immunitásküszöböt. Potyohin úgy vélekedett, hogy a világjárvány keltette pánik eltúlzott, a koronavírus jobban fertőz ugyan, mint az influenzavírus, de keveésbé, mint a kanyaró kórokozója. Rámutatott, hogy a 80 ezer fertőzött a milliárdos lakosságú Kínában nem sok. Arra intette olvasóit, hogy ne higgyenek a fertőzés megismétlődéséről szó híreknek, mert a koronavírus ellen kifejlődött immunitás tartós.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.  

Kapcsolódók

Kimaradt?