Újabb szigorítások: csak a létfontosságú üzletek maradnak nyitva Olaszországban

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy újabb járványellenes óvintézkedésként egész Olaszországban bezárják a nem létfontosságú kiskereskedelmi egységeket, a kormányfő egyúttal felszólította a magánszektort, engedje meg az alkalmazottaknak, hogy szabadságra menjenek vagy otthonról végezzék munkájukat, amennyire az lehetséges.

Az újabb rendkívüli intézkedések célja, hogy sikerüljön lelassítani a terjedését az új típusú koronavírus-járványnak (Covid-19), amely több mint tízezer embert fertőzött meg, és több mint 800 ember halálát okozta azóta, hogy február 21-én az első beteget azonosították az országban.

A miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videoüzenetében hangsúlyozta, hogy az eddig bevezetett óvintézkedések után "további lépésre van szükség, a legjelentősebbre". Az új rendelkezés értelmében bezárnak a nem alapvető szükségleteket ellátó üzletek, szolgáltatások, menzák, szállodák és vendéglátó helyek is, presszók, éttermek és sörözők, amelyek eddig este hat óráig még nyitva tarthattak.

Kivételként nem szüneteltetik az étel-házhozszállítást, továbbra is nyitva lesznek a dohányboltok és benzinkutak, a tisztítók, a bankok és a posták.Be kell zárniuk mások mellett a fodrászatoknak, de továbbra is üzemelnek majd a nyomdák és az újságosstandok, amelyek működését létfontosságúnak minősítették.

Korábban már bezártak az oktatási és kulturális intézmények, edzőtermek, templomok. A közhivatalok nem zárnak be, de rugalmas munkaidőt vagy távmunkavégzést vezetnek be. A termelőüzemeket, gyárakat nem állítják le, feltéve, hogy betartják a szigorú egészségügyi előírásokat. A mezőgazdasági, állattenyésztési ágazat is folytatja tevékenységét.

„Nem kell vakon a szakadék felé rohannunk”

Giuseppe Conte kijelentette, az intézkedések tényleges hatásának felméréséhez két hétre lesz szükség.  "Ha a számok tovább emelkednek, ami egyáltalán nem kizárt, nem kell majd feltétlenül újabb intézkedéseket bevezetnünk. Nem kell vakon a szakadék felé rohannunk. Józannak, felelősnek, mértéktartónak kell maradnunk" - mondta.

Beszéde elején a miniszterelnök köszönetet mondott az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak, valamint az ország minden lakosának, akik hetek óta együtt élnek a vírushelyzettel. Kifejtette, hogy a világ szeme Olaszországra szegeződik a fertőzöttek magas száma miatt, de elismerés is övezi az olaszok következetes lépéseit és ellenállását.

A kormányfő az olaszok közösségi összetartását, egységét hangsúlyozta, amelyekkel - tette hozzá - Olaszország képes lesz legyőzni a járványt. "Mindannyiunk összefogásával sikerülni fog!" - jelentette ki, leszögezve, "ha mindannyian betartjuk a szabályokat, előbb túl leszünk a veszélyhelyzeten, hatvan millió olasz felelősségére van szükség".

Hozzátette, hogy nincsen szükség az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak megrohamozására, az áruellátás zavartalan lesz. "Az alapszabály ugyanaz maradt: a helyváltoztatást munkavégzésre korlátozzuk, és egészségügyi vagy más alapos okból keljünk csak útra" - ismételte a miniszterelnök.

Ez indokolja az intézkedéseket

Az utóbbi huszonnégy órában csaknem kétszázzal, 827-re emelkedett az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 12 462-re nőtt.

A bejelentés szerint a halottak száma az előző napi 631-hez képest 31 százalékkal, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig az előző napi 10 149-ről 22,7 százalékkal nőtt. A fertőzöttekből több mint hétezer Lombardiában betegedett meg, a halottak száma itt több mint hatszáz. A közegészségügyi hivatal (Iss) adatai szerint a következő két hét "döntő" lesz az olaszországi járvány terjedésében.

Egyre több olasz politikus, sportoló közli, hogy pozitívnak bizonyult a tesztje. Az olasz televíziókból egymás után "tűnnek el" az újságírók, műsorvezetők, akik házi karanténra kényszerülnek.

Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője hangsúlyozta, hogy nemcsak a megszokott lakóhelyükről más közigazgatási egységbe távozóknak, hanem az utcán a gyalogosoknak is indokolniuk kell mozgásukat, ha a rendőrség ellenőrzi őket. Nem engedélyezett a szabadtéren, parkokban végzett testmozgás sem, ha túl sokan vannak egymás közelében.

(Nyitókép forrása: Reuters)

Kapcsolódók

Kimaradt?