Észak-Korea ismét rakétákat lőtt ki a Japán-tenger irányában

A dél-koreai hadsereg közlése szerint Észak-Korea három azonosítatlan rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányában hétfőn, egy héttel azután, hogy két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával végzett hasonló fegyverkísérletet.

A rakétákat északkeleti irányban indították a kommunista ország keleti partvidékén lévő Szondok katonai gyakorlótérről – adta hírül rövid közleményében a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága. Más részletek, például a lövedék típusára, hatótávolságára és röppályájának magasságára vonatkozóan egyelőre nem ismeretesek.

„Hadseregünk figyelemmel követi a helyzetet, arra az esetre, ha újabb indítások történnének, és fenntartja a megfelelő készültséget” – fűzte hozzá a vezérkari közlemény.

A szondoki gyakorlótér az a létesítmény, ahonnan Észak-Korea tavaly augusztusban végrehajtotta szuper nagy rakéta-sorozatvetőjének első ismert tesztjét. A phenjani kommunista rezsim tavaly 13 alkalommal hajtott végre kísérleti rakétaindítást, miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek.

Múlt hétfőn a kommunista ország két rakétát indított szuper nagy rakéta-sorozatvetőjéből a fegyverkísérleteiben beállt három hónapos szünetet követően. A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint Phenjan most is ezt a fegyvert tesztelte, feltehetően annak érdekében, hogy sikerüljön lerövidíteni az indítási időközöket.

A hétfői fegyverkísérletre alig öt nappal azután kerítettek sort, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető egy személyes hangvételű levelet küldött Mun Dzse In dél-koreai elnöknek, jó egészséget kívánva neki és más déli vezetőknek az új koronavírus-járvány tömeges elterjedése közepette.

Kapcsolódók

Kimaradt?