Nincsenek román állampolgárok az olaszországi koronavírus-gyanús személyek között

­Az olasz hatóságok szerint nincsenek román állampolgárok a koronavírus-gyanús személyek között, tájékoztat vasárnap kiadott közleményében az egészségügyi minisztérium. Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében, ahol sok romániai él, vasárnap lezárták az új koronavírus gócpontjait.

A tárca szerint nagyobb a valószínűsége annak, hogy Románia területén jelennek meg esetek, mivel az Olaszországban élő román állampolgárok gyakran utaznak haza, és közöttük vannak olyanok, akik Kínában jártak.A minisztérium szerint az egészségügyi hatóságok 14 napos karanténba fogják helyezni azokat a személyeket, akik Olaszország Veneto és Lombardia tartományából érkeznek Romániába. Fokozzák ugyanakkor az ellenőrzéseket az országhatárokon, beleértve a nemzetközi repülőtereket is, és ennek érdekében, ha szükséges, a minisztérium ideiglenes jelleggel áthelyez személyzetet a megyei egészségügyi igazgatóságoktól.

„Az egészségügyi intézmények kötelesek azonnal jelenteni a megyei közegészségügyi igazgatóságoknak minden olyan esetet, amelyben felmerül a fertőzöttség gyanúja” - áll még a tárca közleményében.

A minisztérium intézkedik ugyanakkor, hogy a lakosság tájékoztatását célzó kampányt kiterjesszék.

Kapcsolódók

Kimaradt?