Nem vesz több drónt a Bundeswehr

Leállítja több milliárd eurós drónbeszerzési projektjét a német hadsereg (Bundeswehr) - jelentették német hírportálok kedden.

A szövetségi parlament (Bundestag) védelempolitikai bizottságának megküldött bizalmas tájékoztatóra hivatkozó jelentés szerint a Bundeswehr légi felderítő képességének fejlesztését szolgáló Pegasus programot át kell alakítani, mert az eredetileg megvásárolni tervezett drón, a Northrop Grumman amerikai konszern Triton nevű járművének fejlesztése várhatóan nem fejeződik be a NATO-nak megígért határidőre, 2025-re, a 2,4 milliárd eurós kiadást pedig nem lehet finanszírozni.

A Bundeswehrnél másodszor fújtak le drónbeszerzési projektet, amelyben a Northrop Grumman az együttműködő partner. Az első eset 2013-ban volt, akkor a Global Hawk nevű drón - a Triton elődje - német igényeknek megfelelő változatának kifejlesztését állították le, miután elköltöttek már rá nagyjából félmilliárd euró közpénzt.  A döntést azzal indokolták, hogy ésszerűtlenül sok pénzbe kerülne olyan állapotba hozni a pilóta nélküli repülőgépet, hogy a siker esélyével próbálkozhassanak az európai és a német repülési engedély beszerzésével. A fő probléma az volt, hogy az amerikai partner a helyi jogszabályoknak megfelelően nem adta ki a jármű teljes tervdokumentációját, amely nélkül viszont nem lehet repülési engedélyt szerezni. Ezért egy sor amerikai gyártású alkatrészt, berendezést ki kellett volna cserélni a már elkészült prototípusban.

A Triton esetében a fejlesztés elhúzódása és a költségek megszaladása miatt állították le a projektet. A Bundestag szakbizottságának küldött tájékoztató szerint alternatív megoldásként azt javasolják, hogy vásároljanak három Global 6000 típusú repülőgépet a Bombardier-től. Ez a típus ugyan úgynevezett business jet, személyszállító gép, amelyet jellemzően üzletemberek használnak, de átalakítva alkalmas katonai felderítő műveletekre, és más nemzetek légiereje is használja ilyen célra.

Kapcsolódók

Kimaradt?