Trump védői a tárgyaláson Joe Bidenre különösen nagy figyelmet fordítottak

A Donald Trump amerikai elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) hétfői szenátusi tárgyalási napján az elnök védelmét ellátó jogászcsoport jelentős időt szentelt a demokrata elnökjelöltségre pályázó Joe Biden egykori alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeinek.

Pam Bondi, a jogászcsapat tagja – aki korábban floridai államügyész volt – videórészleteket mutatott be Joe Biden egyik nyilvános pódiumbeszélgetéséből, amely még 2018 januárjában volt. A Külügyi Kapcsolatok Tanácsának rendezvényén Biden akkor nevetve mesélte el, hogy alelnökként hogyan közölte az ukrán vezetőkkel, hogy amennyiben nem távolítják el Viktor Sokin államügyészt, akkor búcsút mondhatnak az Egyesült Államok egymilliárd dolláros hitelgaranciájának. Viktor Sokin államügyészként vizsgálatot indított a Burisma ukrán gázcéget érintő korrupciós gyanú miatt. Ennek a cégnek volt igazgatósági tagja Biden fia, Hunter Biden.

Mintegy félórás beszédében Bondi hangsúlyozta: az impeachment-menedzserek a vád előterjesztése és az érvelés során a múlt héten „több mint 400 alkalommal" utaltak Bidenre és a Burismára, de „soha nem mutatták be a teljes képet".

A jogásznő idézte a képviselőházi bizottságok előtti meghallgatásokon megszólaltatott tanúkat – köztük George Kent volt magas rangú külügyi tisztségviselőt –, akik korrupt cégként írták le a Burismát. Bondi igazoltnak látta, hogy Donald Trump felvetette a gázipar ügyeinek esetleges megvizsgálását. Biden kampányfőnöke, Andrew Bates még a tárgyalás során, „konspirációs elméletnek" minősítve, közleményben utasította vissza Pam Bondi megközelítését. Több republikánus szenátor – köztük Ted Cruz, John Barrasso, Joni Ernst – azonban újságíróknak azt mondta: Bondi érvelése „darabokra tépte" a Trump elleni vádat.

A szenátusi tárgyalás szüneteiben egyébként a republikánus politikusok reagáltak John Bolton menesztett nemzetbiztonsági tanácsadó megjelenés előtt álló könyvére, és az abban foglalt – hétfőn a The New York Times című lapban megszellőztetett – információkra. Egyes szenátorok közölték: hajlanak arra, hogy megszavazzák tanúk, köztük Bolton beidézését a tárgyalásra. Mások azonban – mint például Mark Meadows észak-karolinai republikánus – azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a kiszivárogtatás szándékos volt, így akartak volna nyomást gyakorolni a republikánusokra a tanúk beidézésének megszavazásában.

Adam Schiff, az impeachment-menedzserek csoportjának vezetője – szintén újságíróknak nyilatkozva – azt állította, hogy a demokratáknak nem volt közük a kiszivárogtatáshoz, és csak arról van szó, hogy a republikánusok „halálosan rettegnek" az igazság teljes feltárásától. Elemzők ezzel kapcsolatban emlékeztettek arra, Schiff korábban azt is tagadta, hogy a képviselőház általa vezetett hírszerzési bizottságának köze lett volna a Trump–Zelenszkij telefonbeszélgetését kiszivárogtató személyhez, ám később kiderült, hogy a mindmáig névtelen kiszivárogtató a hivatalos bejelentés előtt egyeztetett a bizottság munkatársaival. Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője a Fox televíziónak nyilatkozva „szomorúnak" mondta a Bolton-könyv részleteinek kiszivárogtatását.

Későn este lépett a szenátusi terem pódiumára a Trump védelmét ellátó jogászcsapat egyik sztárja: Alan Dershowitz. Beszéde előtt a jogász fontosnak tartotta ismételten elmondani, hogy 2016-ban Hillary Clintonra, a demokraták elnökjelöltjére szavazott. Beszédét azzal kezdte, hogy egy elnök alkotmányos felelősségre vonásához bűncselekmény elkövetésére van szükség. A hatalommal történt visszaélés szerinte nem ez a kategória. Dershowitz kifejtette: tanulmányozta az Egyesült Államok alapító atyáinak impeachmentre vonatkozó állásfoglalásait és arra jutott, hogy a Donald Trump ellen megfogalmazott két vádpont – a hatalommal történő visszaélés és a kongresszus akadályozása – közül egyik sem szerepel az alkotmányos felelősségre vonási eljárással „büntetendő" vétkek között. Mint fogalmazott: az alapító atyáknak „egészen biztosan nem állt szándékukban kiterjeszteni (az impeachmentet) az olyan homályos és nem büntetőjogi vádakra, mint a hatalommal történt visszaélés és a kongresszus akadályozása".

Az alkotmányjogász szavai szerint a kongresszus „a saját nézeteivel" akarja helyettesíteni az alkotmányt. Kitért a John Bolton könyvében foglaltakra, és leszögezte: nem impeachmentet maga után vonó cselekedet az sem, ha Donald Trump valóban azt mondta a menesztett nemzetbiztonsági tanácsadónak, hogy Kijev addig nem kapja meg a megszavazott katonai segélyt, amíg nem segít Joe Biden és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeinek feltárásában.

A szenátusi tárgyalás kedden, helyi idő szerint kora délután folytatódik.

(Nyitókép: Pam Bondi, a védelem jogászcsapatának tagja | Fotó: PBS News)

Kapcsolódók

Kimaradt?