Két embert megölt a rejtélyes koronavírus Kínában

Két ember halt meg az eddig ismeretlen koronavírus okozta tüdőgyulladásban a kínai Vuhan városában – közölte az MTI.

Az újfajta vírus eddig 41 embert fertőzött meg, ketten közülük meghaltak, öten válságos, 22-en pedig stabil állapotban vannak. Tizenkét ember gyógyultan távozhatott a kórházból a Kína középső részén fekvő 12 millió lakosú nagyvárosban, Hupej tartomány székhelyén.

Az előzetes vizsgálatok szerint az eddig nem ismert koronavírus egy halpiacon jelenhetett meg először Vuhanban, majd cseppfertőzéssel terjedt tovább. Japánban és Thaiföldön is megjelent már.

A vírus embereket és állatokat is megfertőzhet. Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, de a vuhani egészségügyi hatóságok szerint a mostani megbetegedések esetében nem a fentiek valamelyikéről van szó.

A tüdőgyulladással járó járvány komoly aggodalmat váltott ki Kínában és Hongkongban, ahol 2002 és 2003 között a SARS-járvány következtében több mint 700 ember halt meg. Különös aggodalomra ad okot az, hogy nyolc nap múlva beköszönt Kínában a holdújév, és ilyenkor emberek százmilliói kelnek útra. Az Egészségügyi Világszervezet ellenzi az utazási tilalom bevezetését, mondván, nincs arra utaló jel, hogy a betegség könnyen terjedne az emberek között.

Kapcsolódók

Kimaradt?