Tűzszünetet kötött az Egyesült Államok és Kína a kereskedelmi háborúban

Történelmi megállapodásnak nevezte az amerikai elnök a Kínával kötendő kereskedelmi egyezményt szerdán a Fehér Házban, a dokumentum első szakaszának aláírási ceremóniáján.

"A történelmi kereskedelmi egyezmény első szakaszának aláírásával minden eddiginél nagyobb jelentőségű lépést teszünk Kínával" a kölcsönösen tisztességes kereskedelem felé - mondta Donald Trump. Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok és Kína közös erővel "kijavítja a múltban elkövetett hibákat".

"Tudjuk, hogy lesznek még nézetkülönbségek országaink között, de ez a mai nap új fejezet kezdetét jelenti a világ két legfontosabb gazdaságának kereskedelmi kapcsolataiban" - szögezte le az amerikai elnök. Ugyanakkor közölte azt is, hogy a kínai portékákra csaknem két évvel ezelőtt kivetett pótvámok mindaddig érvényben maradnak, amíg a most aláírt részleges kereskedelmi egyezmény második szakaszának részleteiben nem születik megállapodás.

"Ha nem így tennénk, akkor nem maradna a kezünkben a tárgyaláshoz szükséges egyetlen ütőkártya sem" - fogalmazott. Trump bejelentette azt is, hogy Kínába látogat. A Fehér Házban tartott ünnepségen Mike Pence alelnök, az amerikai kormányzat tagjai és üzletemberek, továbbá Henry Kissinger volt külügyminiszter mellett részt vett Liu He kínai miniszterelnök-helyettes is. Kínai részről ő írta alá az egyezményt.

A kínai politikus felolvasta Hszi Csin-ping Donald Trumphoz címzett levelét. A kínai elnök ebben azt hangoztatta, hogy a kereskedelmi megállapodás "jó az egész világnak".  A levél felolvasása után a kínai miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a megállapodás alapos és széles körű, valamint megfelel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak is.

Az ünnepség végén Trump és Liu aláírta az egyezményt, amellyel kapcsolatosan elemzők kiemelik, hogy az csak szünetet jelent a két ország kereskedelmi háborújában, mert csupán első szakasza egy teljes és átfogó kereskedelmi megállapodásnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?