Iráni rakéta találhatta el Teherán felett a lezuhant ukrán utasszállító gépet

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az iráni légvédelem lőhette le tévedésből az ukrán utasszállítót Teherán felett – írta csütörtökön a Newsweek amerikai hatóságoktól, illetve egy magasrangú iraki hírszerző tiszttől származó információkra hivatkozva.

Az Index által idézett cikk szerint ezt az értesülést a Guardian más forrásokból is megerősítette. A lapnak nyilatkozó brit kormányzati illetékesek "saját szemükkel látták" a rakétatalálatról szóló hírszerzési bizonyítékokat.

A Newsweek úgy tudja, hogy az Ukrán Nemzetközi Légitársaság 752-es járatának gépét szerdán egy orosz gyártmányú Tor M1-es típusú légvédelmi rakéta találta el. Az amerikai tisztségviselők azt állítják, hogy baleset történt, az iráni légvédelem ugyanis valószínűleg az Egyesült Államok és Irán között Kászim Szulejmáni múlt pénteki likvidálásását követően felizzó konfliktus miatt teljes harckészültségben állt.

A CNN szerint az amerikai hadügyminisztérium biztosra veszi a rakétatalálatot, melynek pontos okát azonban egyelőre csak találgatják az amerikai illetékesek. Valószínű, hogy az iráni légvédelem a feszült helyzetben - néhány órával a két, amerikaiak által is használt iraki bázis ellen indított iráni rakétacsapást követően - a gépet támadóként azonosíthatta.

Ezt állítja Teherán

Az iráni polgári repülési hatóság előzetes vizsgálata szerint a levegőben kigyulladt, ezért visszafordult és leszállásra készült a katasztrófa előtt a Teheránban lezuhant ukrán utasszállító repülőgép. A csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentum szerint szemtanúk is megerősítették, hogy a lángok elterjedtek a gép törzsén, illetve ezt mondta egy másik, közelben elhaladó repülőgép személyzete is.

Az eleinte nyugati irányba tartó utasszállító röppályája megváltozott, ami azt mutatja, hogy a pilóták észlelték a problémát. A gép félfordulatot tett, és visszatérőben volt a repülőtérre. A pilótáktól azonban nem érkezett semmilyen jelzés a váratlan helyzetről. Az iráni hatóság kiemelte azt is, a gép felrobbant azután, hogy becsapódott a földbe.

A repülőgép színültig volt töltve üzemanyaggal, hogy megtegye az utat Teherántól az ukrán fővárosig, Kijevig.  A csütörtöki jelentés szerint a gép mindkét feketedobozát megtalálták. A berendezések megrongálódtak, de a rajta tárolt adatok nem vesztek el.

Kapcsolódók

Kimaradt?