Bíróságokat fenyegettek meg robbantással Moszkvában és Szentpéterváron

Névtelen bombafenyegetések miatt ki kellett üríteni 13 kerületi bíróságot kedden Moszkvában, további kettőt pedig Szentpéterváron.

Az Interfax hírügynökség közölte, hogy hétfőn hasonló fenyegetések miatt csaknem 200 objektumot kellett átvizsgálni és több mint 100 ezer embert evakuálni az orosz fővárosban. A kilátásba helyezett támadások célpontjai között szerepelt Moszkva legmagasabb épülete, a Fegyeracija torony, a Megváltó Krisztus-székesegyház - a hónap eleje óta immár hatodszor -, 25 bíróság, több tucatnyi oktatási intézmény, metróállomás, valamint repülőterek, vasútállomások és egyéb intézmények.

A később alaptalannak bizonyult fenyegetések e-mailben és telefonon érkeztek a mentőszolgálatokhoz. Hétfőn Szentpéterváron és Murmanszkban is több tucatnyi épületet át kellett vizsgálni.

A bombafenyegetések újabb hulláma november 28-án kezdődött el Oroszországban, ahol 2017-ben több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető üzenetek miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. Fenyegetések idén januárban is érkeztek forgalmas intézményekbe.

Az üres fenyegetésnek bizonyult bombariadók legújabb hulláma eddig december 10-én tetőzött Moszkvában, amikor a biztonsági szervek mintegy 400 objektumot vizsgáltak át, amelyekből több mint 120 ezer embert menekítettek ki az utcára. Az Interfax által közölt összegzés szerint az orosz fővárosban az elmúlt három hét során mintegy 3200-3500 épületet kellett átkutatni és 440-450 ezer ember evakuálására volt szükség.

A szentpétervári bíróságok sajtószolgálata a hónap elején közzétette annak az e-mailnek a fotóját, amelynek szerzője kilátásba helyezte: mindaddig fenyegető üzeneteket fog küldözgetni, amíg Konsztantyin Malofejev üzletember, a moszkvai központú Cárgrád televízió alapítója nem fizeti vissza "a WEX tőzsdéről ellopott 120 bitcoint". (Egy bitcoin jelenleg mintegy 6 730 dollárt ér.)

Amíg 2017-ben a figyelmeztetések rendre telefonon, előre felvett hangüzenetben érkeztek, addig idén a bűnözők az e-mailt részesítették előnyben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?