banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Ivan Gasparovic szlovák államfő sem tud helyesen írni

Schmitt Páléhoz hasonló, elemi hibát vétett Ivan Gasparovic szlovák államfő, amikor nemrégiben Nyitrán egy nemzetközi bonsai kiállításon beírt az indonéz pavilon emlékkönyvébe.

A pozsonyi indonéz nagykövetség által nyilvánosságra hozott felvétel szerint Gasparovic a "krásy" (szépség) szó végén az ipszilont lágy i-re cserélte (krási), ami a szlovák helyesírásban nagyon durva hibának számít. Ezt az  általános iskola ötödik osztályában tanulják a gyerekek - jegyezte meg a Novinky.cz cseh hírportál.

A mindössze kilenc szóból álló mondatban Gasparovic ráadásul sem a vesszőt, sem a mondat végi pontot nem tette ki. "Errare humanum est", vagyis "Tévedni emberi dolog" - kommentálta újságírói kérdésre az esetet Marek Trubac, a szlovák köztársasági elnök szóvivője.

A Sme című napilap internetes kiadása megjegyezte: a kínos esetre alig fél évvel azután került sor, hogy Gasparovic analfabétának minősítette az újság egyik munkatársát, amikor aziránt érdeklődött, milyen okok miatt halogatja Jozef Centés, a korábbi parlament által megválasztott főügyész hivatalos kinevezését. "Ön analfabéta? Ön nem érti az alkotmánybíróság döntését" - mondta akkor Gasparovic a Sme riportérének.

Gasparovic bejegyzését tartalmazó fénykép rövid időn belül felkerült a világhálóra, s Szlovákiában ezrek szórakoznak rajta - írja a Novinky.cz. A mai szlovák államfő egyébként elhíresült nyelvbotlásairól. Néhány éve, második elnökválasztási kampányában például kijelentette: nem volt egyszerű döntést hozni arról, hogy "induljak az államfő elnökének tisztségéért".  "Több mint négyszáz napon át utazgattam Szlovákiában, ami majdnem egy év" - dicsekedett ugyancsak az akkori kampány egyik televíziós vitájában.

Kimaradt?