Közzétették a Donald Trump elleni vizsgálat tanúvallomásait

Az amerikai demokrata törvényhozók hétfőn nyilvánosságra hozták a Trump elleni vizsgálat egyes tanúvallomásainak szövegét.

A Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felmentési eljárás (impeachment) megindítása előtti vizsgálatokat folytató három képviselőházi bizottság - a hírszerzési, a külügyi és az ellenőrzési bizottság - vezetői hétfőn Marie Yovanovitch, az Egyesült Államok volt kijevi nagykövete és Michael McKinley, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter tanácsadója zárt ajtók mögötti meghallgatásának szövegét hozták nyilvánosságra. Mindketten a kormányzatot bíráló nyilatkozatot tettek a törvényhozók előtt.

Marie Yovanovitch - akit még az előző elnök, a demokrata párti Barack Obama nevezett ki nagykövetnek - a többi között arról beszélt, hogy úgy érezte, Donald Trump „fenyegeti” őt. Az elnök elégedetlen volt a munkájával, majd Mike Pompeo le is váltotta. A meghallgatáson a volt nagykövetnő elmondta: Rudy Giuliani, az elnök személyes ügyvédje 2018 végén elkezdte „lejáratni” őt, és még Jurij Lucenko ukrán főügyészt is arra ösztökélte, hogy „álhíreket” terjesszen róla, annak érdekében, hogy az Egyesült Államokban negatív kép alakuljon ki a munkájáról.

Yovanovitch azt állította: az ukrán igazságügyi miniszter figyelmeztette. „Nézzek mindig a hátam mögé” - idézte az ukrán politikus állítólagos tanácsát. A nagykövet az idén májusban - hónapokkal megbízatásának lejárta előtt - hagyta el állomáshelyét. Mint a meghallgatáson elmondta: a főnöke áprilisban, azonnali hatállyal rendelte vissza őt.

A volt nagykövet úgy vélekedett: Giuliani egyfajta „árnyékdiplomáciát folytatott” Ukrajnában. Azt állította: Trump ügyvédje vizsgálni akarta Joe Biden volt alelnök és jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns és fia ukrajnai üzleti ügyeit azért, hogy „ha lehetséges, kárt okozzon az elnökjelöltnek”.

Utalt arra is: Giuliani el akarta érni, hogy amerikai vízumot kapjon Viktor Sokin, korábbi ukrán főügyész, akitől az amerikai külügyminisztérium korábban megtagadta a belépést az Egyesült Államokba „korrupciós tevékenysége” miatt. Sokin volt az a főügyész, akinek leváltását Joe Biden sürgette Petro Porosenko korábbi ukrán elnöknél, mert vizsgálni akarta a Burisma ukrán gázcég ügyeit. A Burismánál lett igazgatósági tag Biden fia, Hunter Biden akkor, amikor az apja az Obama-kormányzat alelnöke volt.

Két meghallgatás szövege titkos maradt

Hétfőn nyilvánosságra hozták Michael McKinley, Mike Pompeo tanácsadója meghallgatásának leiratát is. McKinley, aki a múlt hónapban lemondott posztjáról, arról beszélt a törvényhozóknak: amiatti aggodalmában nyújtotta be lemondását, mert „az lett a küldetésünk, hogy belpolitikai megfontolásokból negatív politikai információkat szerezzünk”. A volt tanácsadó emellett nehezményezte azt is, hogy a külügyminisztérium nem állt ki Yovanovitch nagykövet mellett.

A vizsgálatokat folytató három bizottság ugyanakkor nem hozta nyilvánosságra sem Kurt Volker, korábbi ukrajnai különmegbízott, sem Tim Morrison, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa munkatársa meghallgatásának szövegét. A meghallgatásokról kiszivárgott információk szerint Volker azt közölte a demokrata párti törvényhozókkal, hogy sem a Fehér Házban, sem a külügyminisztériumban „soha nem kértek tőle semmit”, ami helytelen lett volna. Tim Morrison pedig azt hangsúlyozta, hogy a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetésben semmi törvénytelen nem hangzott el.

Az előzmények

A demokrata többségű képviselőházban azért indítottak vizsgálatot, mert a Trump-Zelenszkij beszélgetésben az amerikai elnök felvetette ukrán kollégájának, hogy meg lehetne vizsgálni Joe Biden és fia ukrajnai ügyleteit. A demokraták ezt úgy értelmezték, hogy az elnök külföldi országot kért fel beavatkozásra az amerikai belpolitikába, s erre hivatkozva indították meg az elnök alkotmányos felmentéséhez (impeachment) szükséges előzetes vizsgálatokat.

Donald Trump többször is „boszorkányüldözésnek” minősítette a vizsgálatokat. Hétfőn a Twitteren megismételte, hogy a Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetése nem volt kifogásolható. „Semmi ok rá, hogy tanúkat hívjanak be a szavaimat elemezni és értelmezni” - írta a mikroblogban az elnök. Közben hétfőn John Eisenberg, a Fehér Ház jogásza és három másik felelős munkatárs nem volt hajlandó megjelenni a meghallgatáson.

Kapcsolódók

Kimaradt?