Már 62 ember halálát okozta egy illegálisan beüzemelt főzőlap

Több mint hatvanon meghaltak Kelet-Pakisztánban, mert egy illegálisan beüzemelt főzőlap miatt tűz ütött ki egy vasúti kocsiban - közölték pakisztáni rendőrségi források.

Sejh Rasíd Ahmed pakisztáni vasúti miniszter a helyi Geo televíziós csatornának azt mondta, a halottak száma már elérte a 62-öt, sokan közülük úgy vesztették életüket, hogy a tűz elől menekülve kiugrottak a mozgó vonatból. Helyi hatósági források szerint több mint 31 ember megsebesült.

Pandzsáb állam hatóságai szerinta főzőlapot az utasok vitték magukkal a vagonba azért, hogy reggelit készítsenek maguknak. Pakisztánban és a szomszédos Indiában nem ritka, hogy a túlzsúfolt vasúti kocsikban az utasok a tiltás ellenére főzőlapokon ételt vagy teát készítenek maguknak, ami már számos balesethez vezetett. Sok vagon ablakára ráadásul a vasúti társaságok - majmok és más állatok támadása ellen - rácsokat szereltek, így az emberek nem tudnak rajtuk keresztül kimenekülni.

Pakisztánban a vasúthálózatok elavult állapota is sok balesetet okoz.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?