Hétfőn előrehozott választás kiírását kezdeményezi a brit kormány
Hétfőn előrehozott parlamenti választás kiírását kezdeményezi az alsóházban a brit kormány - jelentette be csütörtök este a kormány parlamenti tevékenységének összehangolásáért felelős kabinetminiszter.
Jacob Rees-Mogg egymondatos alsóházi bejelentése szerint a képviselőknek már hétfőn módjuk lesz az indítvány megvitatására, és még aznap szavazhatnak is a kormány javaslatáról. A bejelentés előtt néhány perccel Boris Johnson miniszterelnök egyenes utalást tett arra, hogy a kormány az előrehozott választást karácsony előtt két héttel szeretné megtartani.
A konzervatív párti miniszterelnök a csütörtöki kabinetülés után a BBC televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: ha a parlamenti képviselők több időt akarnak a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás elbírálására, ezt megkaphatják, de akkor bele kell egyezniük a parlamenti választások kiírásába december 12-ére.
Johnson arra utalt, hogy a képviselők kedden, második olvasatban, vagyis az általános vita után megszavazták ugyan a Brexit-megállapodás alapelveit - lehetővé téve az egyezmény részletes vitájának elkezdését -, rögtön ezután azonban leszavazták a megállapodás törvénybe iktatására kidolgozott rendkívül feszes kormányzati menetrendet.
Ha az alsóház kedden ezt a programindítványt jóváhagyta volna, a tervezet második és harmadik olvasatbeli elbírálása akár csütörtök estére befejeződhetett volna. Az eljárási programindítványt azonban számos képviselő már a kedd esti szavazás előtt élesen bírálta, azzal az érvvel, hogy egy ilyen terjedelmű és ennyire bonyolult jogszabálytervezetet nem lehet gondosan áttanulmányozni és elbírálni három nap alatt.
A Brexit-feltételekről szóló törvénytervezet 110 oldalas, de az egyes pontok által érintett és potenciálisan módosítandó egyéb, kapcsolódó jogszabályokkal együtt terjedelme meghaladja a 400 oldalt.
A ratifikációs menetrendről előterjesztett kormányzati indítvány leszavazása után Boris Johnson bejelentette, hogy a kormány szünetelteti a Brexit-megállapodás törvénybe iktatásának parlamenti folyamatát, amíg az Európai Unió döntést nem hoz a Brexit halasztását indítványozó brit kormányzati kezdeményezésről.
Johnson a Brexit halasztásától tart
Johnsonnak szombaton kellett kezdeményeznie az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a Brexit halasztását a jelenleg érvényes jövő csütörtöki határnapról 2020. január 31-ig, annak a törvénynek megfelelően, amely megtiltja a megállapodás nélküli kilépést, hacsak az alsóház ezt külön határozatban nem engedélyezi.
Az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak múlt szombaton küldött levelét a brit kormányfő nem írta alá, mellékelt viszont még egy levelet és egy magyarázó kísérődokumentumot is, amelyben kifejtette, hogy csak a parlament által alkotott törvényt teljesíti a halasztás kérésével, de valójában károsnak tartaná, ha az EU teljesítené ezt az indítványt.
A csütörtöki kabinetülés utáni BBC-interjúban a brit kormányfő azonban kijelentette: attól tart, hogy az EU a Brexit-határidő meghosszabbításával reagál "a parlament kérésére". Hozzátette: ezt ő egyáltalán nem akarja, és a kialakult helyzetben az előrehozott választások kiírása az előrevezető út. A mostani parlamentben ugyanis hosszú ideje senkinek nincs többsége, a képviselők nem hajlandók végrehajtani a Brexitről hozott döntést és lehetetlen a törvénytervezetek elfogadtatása.
"Eljött az ideje, hogy az ellenzék összegyűjtse bátorságát és alávesse magát kollektív főnökségünk, a brit nép ítéletének" - fogalmazott Johnson. Hozzátette: a jelenlegi parlament tevékenysége "már nem jár haszonnal".
A brit kormányfő a rendezetlen Brexitet tiltó törvény szeptemberi elfogadása óta most kezdeményezi harmadszor az előrehozott választások kiírását. Ehhez azonban a parlamenti mandátum időtartamát öt évben rögzítő brit választási törvény alapján a képviselők kétharmados többségének támogatása kell, és ez az indítvány előző két szavazásán nem volt meg.
Corbyn segítségét kéri
A kormányzó Konzervatív Pártnak egyszerű többsége sincs az alsóházban, így az előrehozott választások kiírásához az ellenzék, mindenekelőtt a legnagyobb ellenzéki frakció, a Munkáspárt támogatására van szüksége.
Johnson csütörtök este levélben javasolta Jeremy Corbynnak, a Labour vezetőjének, hogy támogassa az előrehozott választások kiírását december 12-ére, különösen abban az esetben, ha az EU a parlament által előírt kezdeményeznének megfelelően a teljes időtartamra szóló, vagyis 2020. január 31-ig tartó halasztás engedélyezése mellett dönt, mert "nem lehet kockáztatni, hogy a bénultság még ennél is tovább tartson". Hozzátette, hogy "véget kell vetni most már ennek a lidércnyomásnak".
A Corbynnak írt levélből úgy tűnik, mintha Johnson a teljes időtartamra szóló halasztás engedélyezése esetére tervezné a december 12-i választási időpont kitűzését, bár erről külön a BBC-interjúban nem szólt. A brit kormányfő úgy fogalmaz a levélben, hogy ha a választásokon többséget szerez, akkor az új parlament ratifikálja a kilépési megállapodást és a kormány januárban "véghezviszi a Brexitet".