Aláíratlan levélben kérte Boris Johnson az Európai Tanácstól a Brexit halasztását

Boris Johnson formálisan kezdeményezte szombat éjjel az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnak küldött levelében a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását, egy másik levélben ugyanakkor közölte a testülettel, hogy károsnak tartaná a kérés teljesítését.

Johnsont törvény kötelezte a jelenleg október 31-én esedékes Brexit halasztásának kezdeményezésére, miután a brit parlament szombatig nem fogadta el a Brexit feltételrendszeréről e héten kötött megállapodást, és nem járult hozzá a megállapodás nélküli kilépéshez sem.

Johnson az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak címzett első levelet, amely a halasztást kezdeményezi, nem írta alá. A szombat éjjel nyilvánosságra hozott első levélben az áll, hogy a brit parlament elfogadott egy törvényt, amelynek előírásai kötelezik Őfelsége kormányát az október 31-i kilépési határidő meghosszabbításának kezdeményezésére.

Johnson levele szerint a brit kormány javasolja, hogy a hosszabbítás lejárati időpontja 2020. január 31-én, brit idő szerint 23 óra – közép-európai időszámítás szerint aznap éjfél – legyen. A levélben szerepel ugyanakkor az is, hogy ha a felek ennél hamarabb ratifikálni tudják a Brexit-megállapodást, a brit kormány a halasztási időszak korábbi befejezését fogja javasolni. Ezen a levélen nem szerepel Boris Johnson aláírása, de még neve sem, csak annyi, hogy a levelet „Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának miniszterelnöke" küldte.

Egy második levelet is küldött

Johnson az első levélhez mellékelt egy jóval terjedelmesebb másodikat is, amelyet aláírt, és amelyben közli: személyes meggyőződése és kormányának álláspontja szerint a Brexit további halasztása károsan hatna az Egyesült Királyság és EU-partnerei érdekeire, valamint a kétoldalú viszonyrendszerre.

Ebben a levélben Johnson kifejezi sajnálkozását amiatt, hogy a többi uniós vezetőnek még több időt és energiát kell áldoznia egy olyan ügyre, amelyről ő azt remélte, hogy a héten – a Brexit feltételeit rögzítő megállapodás megkötésével – megoldódott.

A brit miniszterelnök elismeri, hogy ebben a helyzetben szükség lehet egy újabb EU-csúcs összehívására. Johnson közli a második levélben, hogy kormánya folytatja erőfeszítéseit a Brexit-megállapodás ratifikálása érdekében, és a jövő hét elején beterjeszti az ehhez szükséges törvénytervezetet. Boris Johnson hangsúlyozza: bízik abban, hogy október 31-ig a ratifikációs folyamat végére lehet jutni.

A halasztás kezdeményezését az Európai Tanácsnak egyhangú döntéssel kell elbírálnia.

Kapcsolódók

Kimaradt?