Ukrajna-gate: újabb dokumentumokat kértek be a kormányzattól a demokraták

Az amerikai képviselőház demokrata párti bizottságainak törvényhozói az ukrajnai botránnyal kapcsolatos újabb dokumentumokat kértek be a kormányzattól.

A képviselők hétfőn a védelmi minisztériumtól és a Fehér Ház költségvetési hivatalától kértek iratokat. A vizsgálatot folytató három bizottság vezetői közös közleményükben leszögezték: az október 15-ig megküldendő dokumentumokra azért van szükség, hogy feltárhassák, „milyen okok húzódtak meg annak az Ukrajna számára rendkívüli fontosságú, a kongresszus által az orosz agresszió elleni küzdelemre megszavazott katonai segítség felfüggesztésének hátterében”.

A törvényhozók korábban már kértek be dokumentumokat a Fehér Háztól, valamint Mike Pence alelnöktől, Mike Pompeo külügyminisztertől és Rudy Giulianitól, Trump személyes ügyvédjétől.

Amerikai sajtójelentések szerint nem egyértelmű, hogy a Pentagon és a költségvetési hivatal eleget tesz-e a felszólításnak. A külügyminisztérium ugyanis a múlt péntekig kapott határidőt a kért dokumentumok benyújtására, de nem tett eleget ennek, a Fehér Ház pedig már jelezte, hogy nem is fog eleget tenni a pénteken kézbesített, büntetés terhe melletti idézésnek.

Kedden a képviselőház hírszerzési bizottsága az ukrán botrány másik kulcsfontosságú szereplőjét, Gordon Sondland nagykövetet hallgatja meg. Sondland üzenetváltásai más diplomatákkal a demokrata törvényhozók szerint azt jelzik, hogy a Fehér Ház a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökök közötti esetleges találkozót és az Ukrajnának nyújtandó katonai segítséget a Joe Biden volt alelnök és jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns és fia korábbi ukrajnai üzleti ügyeinek kivizsgálásához köthette.

Hétfőn lemondott a McCain Intézet igazgatói posztjáról Kurt Volker, az amerikai külügyminisztérium ukrajnai ügyekkel foglalkozó korábbi különmegbízottja. Volkert a múlt héten hallgatták meg a parlamenti bizottságok, ezt megelőzően lemondott a különmegbízotti posztjáról is. A demokrata többségű képviselőház hírszerzési, külügyi és ellenőrzési bizottságainak vizsgálatai arra irányulnak, hogy megállapítsák: van-e elegendő információ az elnök alkotmányos felmentése (impeachment) eljárásának megindításához.

Kapcsolódók

Kimaradt?