Lépett még egyet a képviselőház Donald Trump elmozdítása felé

A képviselőház bekéri a Fehér Háztól az ukrán elnökkel folytatott beszélgetés dokumentumait - jelentette be Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke szerdán.

Pelosi a képviselőház hírszerzési bizottságának vezetőjével, Adam Schiffel tartott közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy "nem okoz örömet" számára az elnök alkotmányos felmentési eljárását (impeachment) előkészítő vizsgálatok sora, s ezért a vizsgálatoknak szerinte nem szabad elhúzódniuk.

Közölte, hogy a demokrata többségű képviselőháznak az üggyel foglalkozó bizottságai büntetés terhe melletti idézést küldenek a Fehér Háznak, és pénteki határidővel kérik be a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetésre vonatkozó valamennyi dokumentumot, azaz leiratokat, rögzített beszélgetéseket és feljegyzéseket. Fehér Ház korábban azt jelezte, hogy nem kíván átadni dokumentumokat a vizsgálódó képviselőknek.

A telefonbeszélgetésben Trump - egy névtelen bejelentő állítása szerint - arra kérte Zelenszkijt, hogy tárja fel Joe Biden volt alelnök, jelenlegi demokrata elnökjelölt-aspiráns és fia korábbi ukrajnai jövedelmező üzleteit. A bejelentés nyomán indította meg a múlt héten Nancy Pelosi az impeachment eljáráshoz szükséges előzetes vizsgálatokat, arra hivatkozva, hogy az elnök kockára tette az Egyesült Államok biztonságát és saját választási érdekei miatt idegenek beavatkozását szorgalmazta az amerikai választási folyamatba. A The Federalist című jobboldali portál ezzel kapcsolatban idézte Pelosit, aki korábban elmondta: a vizsgálatok megindításának bejelentésekor még nem olvasta a névtelen bejelentést.

A sajtótájékoztatón Adam Schiff elmondta: Steven Linick, a külügyminisztérium ellenőrzésért felelős főigazgatója még a szerdai nap folyamán beszámol a törvényhozóknak a vizsgálatok számára legfontosabb információkról. Schiff kifejtette: "aggodalommal tölti el" őt és a demokrata párti törvényhozókat, hogy Mike Pompeo külügyminiszter "be akar avatkozni" a külügyi tisztségviselők meghallgatásának folyamatába. Kedden ugyanis Pompeo "zaklatásnak" minősítette a külügyi tisztségviselők és diplomaták beidézését a képviselőházi bizottságok meghallgatására. A meghallgatások csütörtökön kezdődnek.

Trump: én mindig együttműködő vagyok

Donald Trump szerdán, Sauli Niinistö finn elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva közölte: "ez az egész ukrajnai történet egy kacsa". Megismételte, hogy hajlandó együttműködni a vizsgálatokat folytató demokrata párti törvényhozókkal. Mint hangsúlyozta: "én mindig együttműködő vagyok". Leszögezte azt is, hogy a Zelenszkijjel folytatott beszélgetésének a pontos leiratát a Fehér Ház nyilvánosságra hozta, és ebből kiderült, hogy - mint fogalmazott - "a demokraták vádaskodásai alaptalanok".

"Nagyon is odafigyelek arra, hogyan fogalmazok" - mondta, és hozzátette, hogy a telefonbeszélgetésnél többen is jelen voltak. Kifejtette: nem ő mondta Zelenszkijnek, hogy Ukrajna nem kap anyagi támogatást, ha nem segít Biden és fia korábbi üzleteinek feltárásában, hanem éppen Joe Biden fenyegette meg ezzel évekkel ezelőtt az ukrán vezetést. "Erről megvannak hangfelvételek" - tette hozzá.

Trump megismételte: Adam Schiffnek, a képviselőház hírszerzési bizottsága elnökének le kellene mondania. Szintén újságírói kérdésre válaszolva az amerikai elnök megemlítette: valószínűleg pert indít néhány olyan személy ellen, aki annak idején erősen szorgalmazta a Robert Mueller vezette különleges vizsgálatot, amelynek az volt a célja, hogy feltárja, a 2016-os elnökválasztási kampányban Trump kampánycsapatának munkatársai együttműködtek-e oroszokkal a választási győzelem érdekében.

Kapcsolódók

Kimaradt?