Megkezdődött az ügyészi meghallgatás Netanjahu korrupciós ügyeiben

Megkezdődött az ügyészi meghallgatás Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök korrupciós ügyeiben – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.

A lap értesülése szerint Izrael tíz vezető ügyvédjéből álló csoport képviseli a védelmet a négy napig tartó meghallgatáson az ügyészség húsz jogászával szemben, ahol a védők megpróbálják meggyőzni az ügyészeket, hogy álljanak el a vádirat bírósági benyújtásától.

Az első két napon az úgynevezett négyezres akta, a Bezeq-Walla telekommunikációs nagyvállalat tulajdonosával kötött feltételezett jogellenes megállapodás miatti vádakkal szállnak szembe a védőügyvédek. A vád szerint a kormányfő a barátja, Saul Elovics vezette vállalat számára kedvező döntéseket hozott cserébe személyes előnyökért. A gazdasági előnyöket Elovics úgy hálálta meg, hogy a tulajdonában álló Walla nevű hírportálon kedvező színben tüntette fel Netanjahut és családtagjait.

A védőügyvédek ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a miniszterelnök – és ebben az időszakban egyben médiaügyi miniszter – döntéseit kizárólag helyes szakmai okok indokolták, nem volt közük az Eloviccsal és Netanjahu közötti baráti viszonyhoz. A védelem szerint túlzott nyomást gyakoroltak Slomó Filberre, a médiaügyi minisztérium Netanjahu által kinevezett igazgatójára, a döntések végrehajtójára, aki vádalkut kötött az ügyészséggel, s átadta az összes rendelkezésére álló információt a nyomozóknak.

A tervek szerint ezen a héten a négyezres aktával, vasárnap és jövő hétfőn pedig a kétezres aktával, vagyis a Jediót Ahronót tulajdonosával, Moni Mózesszel folytatott tárgyalások miatti médiabefolyásolási vádakkal, valamint az ezres aktával, a milliárdos barátoktól nagy értékben elfogadott ajándékokkal foglalkoznak. Aviháj Mandelblit legfőbb ügyész a meghallgatás alapján legkésőbb az év végéig hozza meg döntését arról, hogy benyújtsa-e a vádiratokat, módosítsa-e őket, vagy eltekintsen a vádemeléstől.

(Címlapfotó forrása: Getty Images/ Amir Levy)

Kapcsolódók

Kimaradt?