Izsák Balázs kételkedik Ponta őszinteségében

A székelyföldi autonómiáról folytatott párbeszéd iránti hajlandóságot hiányolta Victor Ponta román miniszterelnöknek szerdán Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében elhangzott beszédével kapcsolatban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.

A szintén Strasbourgban tartózkodó székelyföldi politikus az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott, hogy sajnálkozva állapította meg, hogy a román kormányfő elkötelezettnek nevezte magát az európai értékek mellett, a székelyföldi autonómia híveit viszont szélsőségeseknek nevezte. Izsák Balázs arra is kitért, hogy a székelység majdnem 100 százaléka elkötelezett az autonómia mellett, és az annak az RMDSZ-nek a programjában is szerepel, amelyet Ponta beszédében partnerként említett.

"Székelyföld autonómiájával kapcsolatban a minimum a párbeszédkészség lett volna" - fogalmazott az SZNT elnöke, aki arra is rámutatott, hogy a székelyföldi autonómia kérdésében nincs ellentét az SZNT és az RMDSZ között.

"A párbeszédet azt hiszem, ki is lehet kényszeríteni, hiszen ez az egyetlen elfogadott, normális politikai magatartás Európában" - húzta alá Izsák Balázs, aki egyúttal kijelentette: az SZNT kész az egyeztetésre, de szerinte a román kormányfőnek a beszéd után bizonyítania is kellene, hogy ő is híve a párbeszédnek. Izsák Balázs arról is említést tett, hogy az autonómia azt is szolgálná, hogy a magyarság jogainak kérdése ne legyen többé a pártok közötti vita része.

"Meg kell szűnnie annak az áldatlan állapotnak, hogy a román pártok közötti politikai versenyben a magyar kártya tényező legyen, az autonómia pedig pontosan ezt szolgálná" - hangsúlyozta az SZNT vezetője.

Hiányolta a konkrétumokat

Izsák Balázs hiányolta a miniszterelnök beszédéből a konkrétumokat arra vonatkozóan, hogyan tervezi Bukarest átalakítani a régiók rendszerét, a közigazgatást. "Én kételkedem (a kormány) őszinteségében" - mondta az MTI-nek Izsák, aki szerint helyi népszavazásra kellene bocsátani a kérdést, a helyi közösségek akaratát is figyelembe kellene venni.

A marosvásárhelyi orvosi egyetemen kialakult helyzettel kapcsolatban Izsák arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egyetem román vezetősége részéről a "legkisebb hajlandóság" sem tapasztalható a kompromisszumra vagy a törvényi előírások betartására. "A magyar nyelvű orvosképzés jövője végveszélyben van" - nyomatékosította az SZNT elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?