„Félelmetesen intelligens” mentális beteg hajította le a kisfiút a Tate Modern teraszáról
Gondozóitól elszökött mentális beteg az a 17 éves fiú, aki vasárnap egy hatévest dobott ki a londoni Tate Modern teraszáról. A vádlott az egyik gondozója szerint „félelmetesen intelligens”, írja a Daily Mail.
A hatéves kisfiú, egy francia turistacsalád tagja öt emeletet zuhant, és mentőhelikopterrel szállították kórházba. A hatóságok hétfői tájékoztatása szerint túl van az életveszélyen, de állapota még válságos.Az elkövetőt emberölés kísérlete miatt a helyszínen őrizetbe vették. A 17 éves tinédzser sajtóértesülések szerint skizofréniában szenved és csak legalább két kísérővel hagyhatja el az otthont, ahol lakik. A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy hogy került felügyelet nélkül a múzeumba.
Egy múzeumlátogató szerint a fiatalember furcsán viselkedett a teraszon, hátratett kézzel járt, és állandóan bámulta a családját, ezért azt mondta a gyerekeinek, hogy tartsák távol magukat tőle.
A vádlott volt ápolója azt nyilatkozta, hogy a fiú az egyik legnehezebb páciense volt, aki hajlamos az erőszakra, főleg, ha megtagadnak tőle valamit, vagy megmondják, hogy mit tegyen, ugyanakkor nagyon intelligens.