Börtöncellájában sebesülten találták Jeffrey Epsteint

Börtöncellájában sebesülten találták Jeffrey Epsteint, az emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával előzetes letartóztatásban lévő amerikai milliárdost - jelentette késő esti híradójában az NBC televízió. 

A 66 éves Epsteinre félig öntudatlan állapotban találtak rá cellájában. A nyakán eddig nem tisztázott eredetű sérülés nyomai voltak láthatók. 

Az NBC értesülései szerint a manhattani börtön elkülönített zárkájában őrzött Epsteint állandó megfigyelés alatt tartották, hogy megelőzzék esetleges öngyilkossági kísérletét. A televízió két, meg nem nevezett forrása arról számolt be, hogy Epstein öngyilkossággal próbálkozott, egy harmadik forrás szerint viszont megrendezte az egészet, hogy öngyilkossági kísérletre, vagy akár támadásra hivatkozva elérje: egy másik börtönbe szállítsák át. Más források szerint egy másik bűnöző támadhatta meg őt, azonosították is a kilétét, de az illető ügyvédje cáfolta a feltételezést. A börtönben megindították a vizsgálatot a történtek miatt.

Jeffrey Epsteint július 6-án tartóztatták le, emberkereskedelem és kiskorú lányok megrontásának vádjával. Ügyvédjei később 500 millió dolláros óvadék ellenében védencük házi őrizetbe helyezését kérelmezték, de a bíróság a szökés veszélyére hivatkozva ezt elutasította. 

Az Epstein-ügy következtében távozott posztjáról Alex Acosta munkaügyi miniszter, aki 2008-ban a miami ügyészség tagjaként egyike volt azoknak az ügyészeknek, akik vádalkut kötöttek az akkor is kiskorúak elleni szexuális visszaéléssel vádolt Epsteinnel.

Kapcsolódók

Kimaradt?