Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy brit olajszállító hajót

Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy brit olajszállító hajót péntek este – jelentette be az iráni állami televízió, a Gárda közleményére hivatkozva.

A Stena Impero nevű tankert a Hormuzi-szorosban tartóztatták fel, mégpedig a közlemény szerint azért, mert „nem tartotta a tiszteletben a nemzetközi tengeri hajózás szabályait”. A Gárda Sepahnews nevű internetes oldalán kiadott közlemény azt is hozzáteszi, hogy a Perzsa (Arab)-öböl partján fekvő Hormuzgán dél-iráni tartomány parti őrsége értesítette őket.

A hajó tulajdonosa, a Stena Bulk közleménye szerint a tanker, 23 fős legénységével Irán felé tart, és egyelőre nem tudnak kapcsolatot létesíteni vele. A Stena Imperio lefoglalását néhány órával az után jelentették be, hogy a gibraltári legfelsőbb bíróság pénteken további harminc nappal – augusztus 20-ig – meghosszabbította a Grace 1 nevű iráni tartályhajó lefoglalását.

A tartályhajót a brit haditengerészet foglalta le július 4-én Gibraltárnál annak gyanújával, hogy rakományát – kétmillió tonna kőolajat – Szíriába akarta szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

Kedden Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az üggyel kapcsolatban azt mondta: „A megfelelő időben és helyen választ fogunk adni”.

Kapcsolódók

Kimaradt?