Hajós tiszteletadás a Dunán: elbúcsúztatták a Hableány legénységét

Hajós tiszteletadás keretében búcsúztatták el pénteken Budapesten a május végén a Dunán elsüllyedt Hableány sétahajó személyzetét, kapitányát és matrózát pénteken a folyó budapesti szakaszán.

A szertartás során a folyóba engedték azt az urnát, amely a Hableány matrózának, Pethő Jánosnak a hamvait tartalmazza, míg a kapitány, Lombos László földi maradványait máshol helyezik örök nyugalomra. A búcsúztatás keretében koszorút engedtek a vízbe a baleset koreai áldozatainak emlékére.

A búcsúztatásban 15 hajó vett részt, amelyek alakzatba rendeződtek a Margit híd és az Árpád híd között. A központi szertartás a Halászbástya sétahajón zajlott; a hamvakat tartalmazó papírurnát a hajó harangjának megkondulását követően egy egyenruhás matróz engedte a folyóba.

Ezután katonai tiszteletadás keretében három díszlövés is eldördült, majd a korábban felderítő katonaként szolgáló Pethő János emlékére elhangzott az "Il Silencio". Végül már csupán a hozzátartozók részvételével tartottak búcsúztatót a hajón, Lombos László esetében egyházi, Pethő János esetében pedig polgári szertartás keretében.

A szertartást nagy tömeg kísérte figyelemmel a pesti rakpartról. Sokan, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. kérésének megfelelően, virágszirmokat szórtak a vízbe. A cég, amely mindkét magyar áldozatot saját halottjának tekinti, már korábban bejelentette, hogy a Hableány roncsát emlékmű céljára felajánlja egy olyan szervezetnek, amely jogosult emlékhely állítására.

A sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak meg. Azóta újabb 20 holttest került elő, egy koreai utast azonban még keresnek a hatóságok.

Kapcsolódók

Kimaradt?