Megrongálták a KMKSZ elnökének a választási plakátjait

Fekete festéket öntöttek péntekre virradóra a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Brenzovics László parlamenti választási plakátjaira a Nagyszőlősi járásban.

Erről politikus számolt be Facebook-oldalán. „Mélységesen elítélem az effajta primitív viselkedést, amely arról tesz tanúbizonyságot, hogy nagyon sok embernek nem számít az, hogy ki képviseli majd őket az ukrán parlamentben. A technikai jelöltek indítása, a szavazatvásárlások és az ehhez hasonló barbár megnyilvánulások azt mutatják, hogy félnek tőlünk, magyaroktól. Mutassuk meg, hogy mi nem félünk és vagyunk!” – közölte Brenzovics László.

 

A parlamenti választásokat jövő vasárnap tartják Ukrajnában. A felmérések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű pártja továbbra is nagy előnnyel, 48,5 százalékkal vezeti a pártok népszerűségi listáját.

Mint korábban írtuk, a KMKSZ három olyan egyéni választókerületben indít jelöltet, amelyekben jelentős számban élnek magyarok. Ezeket a jelölteket az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) is támogatja.

banner_EY6qCwSh_300x250.1b.jpg
banner_rnKkdqx4_970x250.5.jpg
banner_QwDxZB6z_728x90.1.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?