Egy hónapon belül harmadszor remegett nyilvános eseményen Angela Merkel

Egy hónapon belül immár harmadik nyilvános eseményen érte el furcsa remegés Angela Merkel német kancellárt. Szerdán a finn miniszterelnököt fogadó hivatalos ceremónián történt meg a Sky News felvételein is látható eset.

Mint korábban írtuk, először az ukrán elnök június 18-i berlini fogadásán öntötte el szokatlan remegés a német politikust. Merkel az esemény utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy csak kiszáradt a tűző napon, és miután megivott legalább három pohár vizet, jobban lett.

Ezután  június 27-én, a német államfő fogadásán remegett nyilvánosan a kancellár, majd elrepült a G20-as csúcstalálkozóra Japánba, onnan pedig a szintén kimerítő rendkívüli EU-csúcsra Brüsszelbe.

A szerdai esetre a német kormány szóvivője úgy reagált: Merkel jól van és rendben le tudja bonyolítani tárgyalását a finn miniszterelnökkel, akivel kora délután sajtótájékoztatót is tartanak.

A portfolio.hu által idézett Bloomberg hírügynökség mindenesetre megjegyzi, hogy az egy hónapon belül harmadik remegés miatt egyre nő a nyomás a német kancellári hivatalon, hogy transzparens módon adjon magyarázatot Merkel egészségügyi állapotára, és ne csak a dehidratáltságra, illetve annak pszichológiai következményeire hivatkozzon.

Kapcsolódók

Kimaradt?