Elkezdődött a G20 oszakai csúcstalálkozó

Elkezdődött a japán Oszakában péntek délelőtt a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport kétnapos csúcstalálkozója.

A fórum tervezett négy ülésszakán a felek megvitatják a világgazdaság fajsúlyos problémáit, beleértve a kereskedelmet is, akárcsak a környezetvédelem kérdéseit.

A rendezvény házigazdája, Abe Sindzó japán miniszterelnök már fogadta az összes résztvevőt, ezt követően a vendégek közös fotót készítenek. A találkozókon várhatóan szó lesz arról, hogy nemzetközi rendszert dolgoznak ki az információs ipar területén tevékenykedő nagy vállalatok adóztatására. Ezt a problémát június elején már érintették a pénzügyminiszterek és a központi bankok vezetőinek tanácskozásán Fukuokában.

Szó lesz az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúról, az Iránnal és Észak-Koreával kapcsolatos geopolitikai feszültségekről, továbbá a klímaváltozás kérdéseiről.

A vendéglátó Abe Sindzó Donald Trump amerikai elnökkel folytatott találkozóján téma volt a kereskedelem és Észak-Korea problematikája, de szóba került a Dél-kínai-tenger térsége, a Huawei kínai telekommunikációs órásvállalat, amelyet az Egyesült Államok kizárt az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből. Washington vádjai szerint ugyanis a Huawei hálózati berendezései szoftveres hozzáférést nyújthatnak az adatforgalomhoz a kínai hírszerzés számára.

Donald Trump a német kancellárral, Angela Merkellel az ukrajnai gazdasági reformok támogatásának kérdéseiről, Iránról és más nemzetközi kérdésekről tárgyalt.

Az első ülésszak előtt Trump röviden beszélgetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Csupán néhány szót váltottak amíg a politikusok közös fotója készült. A tervek szerint a két vezető a nap folyamán még találkozik egymással.

A műanyag szemétről is tárgyalnak

Hszi Csin-ping kínai elnök a csúcstalálkozó kezdete előtt arról beszélt, hogy egyes országok egyoldalú, protekcionista fellépése veszélybe sodorja a világkereskedelemben korábban kialakult rendet. Mint mondta, bár növekedés tapasztalható a világkereskedelemben, de egyre jobban érzékelhető a bizonytalanság és határozatlanság.

Az ökológia területén a legnagyobb figyelmet az óceánokban egyre nagyobb mennyiségben felhalmozódó műanyag szemét problémájának szentelik a résztvevők. Várhatóan Japán kezdeményezi majd, hogy 2050-re a nullára csökkentsék a műanyag hulladék mennyiségét a tengerekben.

Kapcsolódók

Kimaradt?