Lezuhant két harci repülőgép Németországban

Összeütközött és lezuhant két német harci repülőgép Németország északi részén hétfőn. A baleset nem sokkal két óra előtt történt a Müritz-tó közelében. 

A német légierő (Luftwaffe) közleménye szerint a két Eurofighter típusú repülőgép harci gyakorlatot végzett. Mindkét pilótának sikerült katapultálnia. A műveletben részt vett egy harmadik Eurofighter is, amelynek pilótája látta, amint a két repülő összecsapódik, és jelentette, hogy két ejtőernyő földet ér - áll a közleményben.

A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint az egyik pilótát megtalálták, a másikat még keresik.

A baleset oka egyelőre ismeretlen. A repülők a Rostock-Laage repülőtérről, a Luftwaffe 73-as jelzésű, Steinhoff elnevezésű taktikai repülőezredének bázisáról szálltak fel. Ezen a bázison képzik az Eurofighter-pilótákat - áll az MDR beszámolójában.

Az ntv hírtelevízió jelentése szerint a két repülőgép tűzgolyóként csapódott a földbe, és erdőtüzet okozott. A hatóságok figyelmeztették a Malchow nevű közeli kisváros lakosságát, hogy ne közelítsék meg a település területére zuhant roncsdarabokat. 

A már megtalált pilóta egy fa koronájában landolt, a másik után nagy erőkkel, katonai és civil helikopterek mozgósításával kutatnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?