Sikeresnek értékelték a soros román EU-elnökséget

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként Romániának 90 ügyet sikerült lezárnia – jelentette ki Klaus Johannis államfő pénteken Brüsszelben, kiemelve: sokakat meglepett ez a dolog, mivel arra számítottak, hogy Románia mandátuma középszerű lesz.

Az elnök szerint „hat hónap alatt nem tudsz örökséget hátrahagyni, azonban tudsz jó munkát végezni”.

„Mandátumunk kezdetén sokan arra számítottak, hogy középszerűek leszünk. A román elnökség 90 lezárt ügye nem csupán megfeszített munkánkat, hanem munkánk minőségét is bizonyítja, mivel jó tárgyalóképességgel rendelkező partnerek vagyunk, így a román csapatnak sikerült valami váratlan dolgot véghezvinni. Ezért mondtam azt, hogy a román elnökség meglepetést okozott, mert sokkal jobb eredményeket ért el a vártnál” – értékelte.

Johannis a Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével és Jean Claude-Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tartott közös sajtótájékoztatón felvázolta a román elnökség által elért eredményeket, említést téve a nagyszebeni EU-csúcsról is, ahol fontos döntések születtek. Megemlítette a banki uniót, a munkavállalás és a szociális jogok területén hozott javításokat, az egységes piac megerősítését, a szállítás környezetkímélőbbé tételét és a digitalizálás terén tett előrelépéseket.

„Ezúton szeretném megköszönni minden tagországnak és minden európai intézménynek a támogatást és építő jellegű hozzáállást, amely lehetővé tette Románia számára, hogy ilyen jelentős számú fontos jogalkotási dossziét zárjon le” – mondta Johannis.

Sajnálatát fejezte ki ugyanakkor, hogy a klímaváltozást illető tárgyalások nem jutottak közös nevezőre a széndioxid-kibocsátás nullára való visszaszorítását illetően, amely célkitűzésnek 2050-re kellene megvalósulnia.

Juncker és Tusk is gratuált

Jean-Claude Juncker és Donald Tusk gratulált Johannisnak azért, ahogyan Románia teljesítette az EU rotációs elnöki tisztségét. Juncker azt mondta, hogy „nagy elvárásai" voltak Romániával szemben, mielőtt átvette volna az EU Tanácsának elnökségét, és hogy ”nem csalódott".

„Lenyűgöző" – emlékezett Tusk a nagyszebeni csúcstalálkozóra. „Meglátogattunk egy hatalmas festménygyűjteményt is, és úgy éreztem, hogy a kultúra és a vendégszeretet révén Európa szívébe kerültünk. Néha ezek a dolgok fontosabbak, mint az uniós eljárások" – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?