Káosz Chișinăuban: ideiglenes elnököt nevezett ki a moldovai alkotmánybíróság

Felfüggesztette tisztségéből Igor Dodon moldovai elnököt és Pavel Filip volt miniszterelnököt nevezte ki ideiglenes államfőnek vasárnap a moldovai alkotmánybíróság. Az ideiglenes elnök feloszlatta a parlamentet, és előrehozott választásokat írt ki szeptember 6-ára.

A Reuters hírügynökség szerint a bíróság azzal magyarázta döntését, hogy Dodon nem oszlatta fel a parlamentet, holott arról egy korábbi alkotmánybírósági határozat rendelkezett. Bár a Reuters híréből nem derül ki, hogy pontosan melyik bíróságról van szó, Dodon a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva az alkotmánybíróság döntését nevezte „hatalombitorlásnak”.

Az orosz hírügynökség szerint a moldovai alkotmánybíróság arról határozott, hogy ideiglenesen átadja az elnöki tisztséget Pavel Filip miniszterelnöknek a parlament feloszlatása és az előrehozott választások kiírása céljából. Pavel Filip ideiglenes elnökként feloszlatta a parlamentet, és előrehozott választásokat írt ki szeptember 6-ára. Dodon törvénytelennek nevezte Filip döntését a törvényhozás feloszlatásáról.

Eközben Filip pártja, a Moldovai Demokrata Párt vasárnap tüntetést tartott a főváros, Chișinău szívében. Az eseményen felszólalt a párt vezetője, Vladimir Plahotniuc is, aki lemondásra szólította fel Dodont. A TASZSZ szerint a megmozduláson tízezrek vesznek részt.

Bár a Maia Sandu vezette Európai Unió-párti, a korrupció elleni harcot zászlajára tűző ACUM („most”) pártszövetség szombaton megegyezett az Oroszország által támogatott Szocialista Párttal – amelynek korábban Dodon volt a vezetője – a kormányalakításról, a Moldovai Demokrata Párt kétségbe vonta ennek jogszerűségét.

Tette ezt az alkotmánybíróság korábbi határozatára hivatkozva, amely szerint ha június 7-ig nem alakul meg az új kormány, a parlamentet fel kell oszlatni, és a törvényhozók minden, a kormányalakítással kapcsolatos döntése érvénytelen lesz.

Sandu elszánt ellenfele az előző kormányt adó Moldovai Demokrata Pártnak, amelynek vezetőjét, Vladimir Plahotniuc oligarchát korrupcióval és hivatali hatalommal visszaéléssel vádolja.

Megszólalt Johannis

A chişinăui válsághelyzetet csak felelős párbeszéddel lehet megoldani - jelentette ki vasárnap Klaus Johannis államfő, aki a demokrácia és a jogállam tiszteletben tartását kérte a moldovai köztársaságbeli politikai erőktől. "A stabilitás elengedhetetlen a Moldovai Köztársság európai útjának folytatásához, amely elkötelezett egy átfogó reformfolyamat végrehajtásában, beleértve a jogállamiságot és a jó kormányzást is, az Európai Unió iránt vállalt kötelezettségeivel összhangban"' - közölte az elnöki hivatal.

"Ezt a válsághelyzetet a moldovai állampolgárok javára csak a politikai erők felelős párbeszéde útján lehet megoldani, amelyeknek ebben az időszakban nyugodtnak és visszafogottaknak kell lenniük, és az ország politikai stabilitását kell elsődlegesnek tekinteniük" - fogalmaz a közlemény". 

Kapcsolódók

Kimaradt?