Szokatlan lépésre szánta el magát a szlovén hírszerzés

A szlovén hírszerző és nemzetbiztonsági ügynökség (SOVA) történetében először nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket - jelentette a helyi sajtó kedden.

A SOVA az álláshirdetést több újságban és az interneten is közzétette. Az ügynökség hét üres álláshelyre keres beosztottakat: elemzőket, technikai és jogi személyzetet, valamint két „titkos együttműködéssel történő adatszerző” tevékenyégre is hirdetett meg állást.A felhívásban olyan dinamikus és motivált embereket keresnek, akik érdeklődnek a hírszerzés és a nemzetbiztonság iránt. „Olyan alkalmazottakat keresünk, akiket motivál az ilyen munka által jelentett kihívás és hajlandóak alkalmazkodni annak különleges jellegéhez” - írták.

A szlovén törvények szerint a SOVA más kormányhivatalokkal ellentétben az álláshelyek megpályáztatása nélkül is felvehet embereket. A titkosszolgálat most azonban úgy döntött, hogy nyilvános pályázatot hirdet. „Az álláshirdetés újabb lépés a jobb átláthatóság elérése felé” - olvasható a SOVA honlapján.

Az említett internetes oldalon fellelhető, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, és egy formanyomtatvány is letölthető, amelyen az érdeklődők jelentkezhetnek az állásra. A jelentkezőknek írásbeli és szóbeli vizsgát is kell tenniük. Az írásbeli teszt eredményeit az ügynökség közzéteszi a honlapján, és csak a legjobb eredményeket elérő jelentkezőket hívja be szóbeli vizsgára.

Kapcsolódók

Kimaradt?