EP-csúcsjelöltek vitája: Weber a határvédelemmel, Timmermans a minimálbérrel kampányolt

Közelebb kell hozni Európát az állampolgárokhoz, hogy ne érezzék azt, Brüsszelben a fejük fölött, nélkülük döntenek – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt listavezetője a csúcsjelöltek szerda esti vitáján.

A brüsszeli rendezvényen Weber elmondta, hogy véleménye szerint a párttársának számító Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság jó munkát végzett, de ő az „új kezdet” jelszavával irányítaná a testületet.

A migráció kapcsán hangsúlyozta: egyedül a közös megoldás lehet eredményes, teljes mértékben vissza kell szerezni a külső határok feletti ellenőrzést, meg kell erősíteni az uniós határ- és partvédelmi ügynökséget (Frontex), ezek mellett azonban nem szabad megfeledkezni a humanitárius felelősségről sem, és stabilizálni kell a helyzetet Afrikában. Hozzátette, ez utóbbi témához önálló biztosi tárcát rendelne.

Aláhúzta, hogy 2050-re klímasemlegessé kell tenni Európát, amihez azonban konkrét lépésekre, innovációra lenne szükség. Megemlítette azt is, hogy át kell térni az egyhangúról a minősített többségi döntéshozatalra a tagországok kormányainak tanácsában.

Weber figyelmeztetett, hogy a nacionalizmus, az egoizmus visszatért a kontinensen, ezért mielőbb határozottan fel kell venni a harcot az integrációt lerombolni kívánók ellen, illetve demokratikusabbá kell tenni az EU-t, mivel azt az emberek jelenleg nem érzik magukénak. Megismételte korábbi javaslatait egy, az alapértékeket megsértő tagállamok elleni hatékony fellépést biztosító, független mechanizmus felállításáról.

Timermans: az átlagjövedelem 60 százaléka legyen a minimálbér minden tagállamban

Frans Timmermans, az európai szociáldemokraták csúcsjelöltje azon véleményének adott hangot, hogy tévednek a status quo védelmezői, számos téren reformokra van szükség.

Kiemelte, minden tagországban be kellene vezetni a minimálbért, azt a mediánjövedelem legalább 60 százalékában meghatározva, minden európai fiatalra ki kellene terjeszteni az Erasmus-programot, 16 évre kellene leszállítani a választókort, tovább kellene dolgozni a nemek közötti egyenlő bérek megteremtésén, ki kellene kényszeríteni a jogállamiságot minden tagállamban és prioritássá kellene tenni az éghajlatpolitikát.

A menekültügyről szólva úgy fogalmazott, hogy Európa minden alkalommal elveszíti lelke egy darabját, amikor meghal egy menedékkérő a Földközi-tengeren.

Beszélt a szolidaritás szükségességéről is, leszögezve, az nem „á la carte menü”. Hozzátette, előbb-utóbb a belső határellenőrzések visszaállításával fog járni, amennyiben egyes kelet- és közép-európai országok továbbra is elutasítják a szolidaritást, márpedig ezt el kellene kerülni.

Timmermans veszélyesnek nevezte, hogy olyan elnöke van az Egyesült Államoknak, aki Európa megosztására és meggyengítésére törekszik, és akik őt támogatják, azok szerinte nem a kontinens érdekeit tartják szem előtt.

Elismerte, hogy a populista erők előretörése a fősodorbeli pártok felelőssége is, és közölte, konstruktív javaslatokkal kell előállni a szavazók visszaszerzése érdekében. A megosztó politika miatt az Egyesült Királyság ma úgy néz ki, mint a Trónok harca szteroidokon – fogalmazott a népszerű amerikai sorozatra utalva.

A konzervatívok szerint Brüsszel ne oktassa ki a tagoszágokat

Jan Zahradil, az Európai Konzervatívok és Reformerek frakció listavezetője egy lefokozott, decentralizált EU-ról beszélt, amely tiszteletben tartaná a nemzetek szuverenitását, amely kevesebbet tesz, de jobban, és amelyben Brüsszel nem oktatná ki a tagállamokat.

Elutasította a kötelező menekültügyi kvótákat, amelyek szerinte nem működtek, csak mélyítették a keleti-nyugati szakadékot.

A klímaváltozás ellen szociálisan fenntartható, fokozatos fellépésre lenne szükség, irreális célkitűzések nélkül – mondta.

A csúcsjelölti rendszert amúgy elutasító liberálisok képviseletében Margrethe Vestager aláhúzta, hogy a globális felmelegedés elleni harc fokozásával munkahelyek milliói jöhetnek létre, számos szükséges technológia pedig már létezik, ezért nem szabad tovább várni a cselekvéssel.

Kifejtette, hogy a migráció területén hosszú távú, közös megoldás kell, ugyanis a jelenség nem fog megszűnni. Beszélt emellett az álhírek elleni küzdelemről és egy nemileg kiegyensúlyozott Európai Bizottság felállításáról is.

Ska Keller, a zöldek két jelöltjének egyike teljességgel elfogadhatatlannak minősítette, ami a Földközi-tengeren történik, és kijelentette, hogy uniós kutatási és mentési műveletre van szükség. Szerinte a menekültügy terén a szolidaritást és a felelősség megosztását kell támogatni.

A körülbelül másfél órás, interneten és számos tagállami közszolgálati televízióban élőben közvetített vita fő témája a migráció, a nemzetközi kereskedelem, az adó- és versenyjog, a fiatalkori munkanélküliség, a klímaváltozás, illetve a populizmus és a demokrácia volt. A rendezvény valamivel élesebb hangulatú volt, mint a korábbiak, több témában is szócsata alakult ki.

A jövő heti EP-választásokat megelőző utolsó csúcsjelölti vitán a mostani frakciók közül mindegyik képviseltette magát, kivéve a Szabadság és Nemzetek Európája, illetve a Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalom nevű csoportokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?