Trump: Orbán Viktor jó munkát végez az országa biztonságának megőrzésében

Orbán Viktor miniszterelnök jó munkát végez Magyarország biztonságának megőrzésében - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban, ahol a magyar kormányfőt fogadta munkalátogatáson.

Úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik. Kiemelte azt is, hogy Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak. Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen. Leszögezte, hogy ez a jelenség Európában óriási problémát okoz, és az egyes országok különbözőképpen igyekeznek megbirkózni vele. A magyar kormányfő szigorú ember, de nagy tisztelet övezi - hangoztatta.    

Orbán Viktor a sajtó előtt tett nyilatkozatában megköszönte az amerikai elnöknek a meghívást. Látogatásának fő céljaként az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket.

A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök hangoztatta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik. Emlékeztetett arra, hogy a nép több alkalommal ezt a kormányt választott meg, és kijelentette, örömmel tesznek eleget ennek a feladatnak.

A találkozó jóval hosszabb ideid tartott, mint tervezték, és egy szűk körű megbeszéléssel kezdődött, amelyen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Michael Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A szűk körű megbeszélést plenáris tanácskozás követte. A találkozó előtt Orbán Viktor beírt a Fehér Ház emlékkönyvébe.  

Orbán: éreztem a különbséget

A Donald Trump amerikai elnökkel tartott találkozón számos fontos területen megerősítették a szövetségesi kapcsolatokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Washingtonban, miután a Fehér Házban az amerikai elnök meghívására munkamegbeszélést tartott Trumppal.

A közmédiának nyilatkozva a kormányfő emlékeztetett arra, hogy utoljára 18 évvel ezelőtt járt az amerikai elnöki hivatalban munkamegbeszélésen. "Éreztem a különbséget, (…) most másfajta vezetés, célratörőbb politika érvényesül" - fogalmazott.     

Kijelentette, hogy megbeszélésük Magyarország számára fontos találkozó volt, mert a két országot összekötő stratégiai szövetségesi kapcsolatokat mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika, mind a biztonságpolitika és a külpolitika területén megerősítették, csakúgy mint a migráció és az üldözött keresztények ügyében - szögezte le Orbán Viktor.

Kapcsolódók

Kimaradt?