Notre-Dame lángokban: megfékezték a tüzet, de a kár felbecsülhetetlen

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere a Twitteren jelentette be, hogy a Notre-Dame nagy művészeti értéket képviselő elemei megmenekültek a tűzből. Az épületben keletkezett kár azonban egyelőre felbecsülhetetlen.

A párizsi tűzoltóság romániai idő szerint hajnali négy óra körül jelentette be, hogy teljesen megfékezték a Notre-Dame-székesegyházban hétfő este kiütött tüzet. Gabriel Plus tűzoltósági szóvivő azt mondta: hajnalban már csak azon kell dolgozniuk, hogy lehűtsék a katedrális tetőszerkezetének felhevült részeit.

Laurent Nuñez belügyi államtitkár kedden kora reggel azt nyilatkozta a Le Figarónak, hogy a tűzoltók még folyamatosan dolgoznak. Voltak az épület eloltása óta is kisebb fellángolások, ezeket rögtön elfojtották. Ezenfelül az épület állapotának felmérése lesz az elsődleges feladat. Statikusokkal, szakértőkkel és építészekkel beszélik át, hogy stabil-e az épület szerkezete ahhoz, hogy a tűzoltók belül is nagyobb erőkkel folytassák munkájukat.

Franck Riester kulturális miniszter arról beszélt, hogy a főszerkezetet megmentették, de a helyzet ettől még bizonytalan. Ő azt mondta, hogy a huszártorony összedőlése és a tetőszerkezet kétharmadának leégése mellett a kereszthajó egy része is megsemmisült.

A francia tűzoltók azt írták kedden reggel a Twitteren, hogy egy tűzoltó, és két rendőr sérült meg könnyebben az oltás alatt. Hétfő este még egy súlyosan megsérült tűzoltóról érkeztek hírek.

A tűz okát egyelőre nem sikerült biztosan megállapítani, a hatóságok azonban nem szándékos károkozás ügyében indítottak nyomozást. A nyomozás keretében már elkezdték meghallgatni az építőmunkásokat, akik a korábban kezdett felújításon dolgoztak.

A tűzoltóság szóvivője szerint a lángoló Notre-Dame-ból sikeresen kimentették a műkincsek és más értékes tárgyak jelentős részét – jelentette be a párizsi tűzoltóság szóvivője. Gabriel Plus közölte: az egyházi szertartások kellékeit, köztük felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat egy helyen tárolják, ezeket a tűzoltók kivitték a székesegyházból és biztonságba helyezték.

A France 24 tudósításából az is kiderült, hogy az orgona is viszonylag jó állapotban megúszta a tüzet. Az épület orgonája 7800 sípból áll, többször felújították, és a mai napig működik. Arról egyelőre nincs információ, hogy a templom belsejében mekkorák a károk, ahogy arról sem, hogy az épület nem mozdítható részeinek, vagy épp az orgonának a sorsa mi lett

Az épületben keletkezett kár azonban egyelőre felbecsülhetetlen. Az épület újjáépítéséhez és a szent emlékek rekonstruálására világszerte gyűjtések indultak az éjszaka folyamán. Több vagyonos francia család ígért támogatást a székesegyház újjáépítésére. A Pinault család 100 millió eurós, míg Bernard Arnault francia üzletember 200 millió eurós adománnyal járul hozzá a munkálatokhoz. A katedrális újjáépítésére az Egyesült Államokban is gyűjtést kezdtek. A GoFundMe adománygyűjtő oldalon több mint 50 kezdeményezést indítottak ezzel a céllal hétfőn.   

Kapcsolódók

Kimaradt?