Reakciók a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése után

Az Európai Néppárt (EPP) közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattal elfogadta a javaslatot, amely szerint vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a párt önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait az európai pártszövetségben. A politikusok pártállásuk függvényében kommentálták ezt a döntést.

Egy úgynevezett bölcsek tanácsa tanulmányozza majd az elkövetkező időszak magyarországi fejleményeit és ennek kapcsán értékelést készít a Fidesz politikájáról - közölte Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióvezetője a pártcsalád szerdai brüsszeli tanácskozását követő sajtóértekezletén.

Weber: kell még idő a bizalom helyreállításához

Weber utalt arra, hogy a háromfős testületet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezeti, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke. A frakcióvezető - aki az EPP csúcsjelöltje a májusi európai parlamenti választásokon - kijelentette, hogy nem került le a napirendről a Fidesz kizárása a pártcsaládból. Azt hangoztatta, hogy a tagság felfüggesztése - mint fogalmazott - szükséges lépés volt, a kizárás azonban „nem került le a napirendről".

A német konzervatív politikus a magyar kormánypárt tagságának felfüggesztésével kapcsolatban kijelentette: hosszú időre van szükség ahhoz, hogy ismét helyreállhasson a bizalom az EPP és a Fidesz között.

Az EPP-tagság felfüggesztésének gyakorlati következményei között említette Weber, hogy Orbán Viktor nem vehet részt az EPP csütörtöki, az Európai Unió csúcstalálkozóját szokásosan megelőző tanácskozásán. Továbbá közölte azt is, hogy a Fidesz nem jelölhet politikust az EPP különböző tisztségeire, és nem szólhat bele az EPP jövőbeni politikai irányvonalának alakításába.

Daul: nem volt könnyű döntés

Joseph Daul, az EPP elnöke az ülést követően tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a néppárt, az Európai Uniót alapító atyák pártjaként az értékek közvetítője, és annak is kell maradnia. Minden tagpártnak tiszteletben kell tartania azokat az elveket, amelyek a pártcsoportot egyesítik. Kiemelte, a közös javaslat alapján meghozott kompromisszumos döntés nem volt könnyű. A pártcsalád ugyanis nem tud kompromisszumot kötni a demokrácia, a jogállamiság, a sajtószabadság, az oktatás és kutatás szabadsága, vagy a kisebbségek jogai tekintetében. Az EU-ellenes retorika elfogadhatatlan. Meg kell szüntetni az EPP és a Fidesz közötti nézetkülönbségeket - tette hozzá.

Szocialisták: csorbát szenvedett az EPP hitelessége

Az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának (SD) nyilatkozata szerint túlságosan túl késő van az EPP „orbánizálódásának” és a magyar demokrácia vesztének megakadályozásához. Véleményük szerint az EPP hitelessége a jobboldali populizmus elleni küzdelemben jelentős csorbát szenvedett.

Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő a szociáldemokrata EP-frakció honlapján közzétett nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése nem oldja meg a mélyen gyökerező problémát, mivel a magyar kormánypárt „a félelem, a gyűlölet és az megosztás” politikáját követi. 

Mindaddig, amíg a Fidesz az EPP tagja marad, mind az EU, mind pedig a jelenlegi legnagyobb európai pártcsalád "Orbán és követőinek piszkos politikai játékainak túszává válnak" - húzta alá a szocialista politikus.

Sargentini: a helyzet tovább romlik Magyaországon

Az EP zöldpárti frakciója nevében Judith Sargentini holland EP-képviselő azt hangsúlyozta, hogy az Európai Tanácsnak sürgősen nyomon kell követnie az Európai Parlament által tavaly ősszel elfogadott, a jogállamiságról szóló jelentést. Ez nem csak a pártpolitikáról szól, hanem a jogállamiság és az alapvető jogok hatékony védelmét is jelenti egy uniós tagállamban, ugyanis a helyzet napról napra tovább romlik Magyarországon - közölte a zöldpárti képviselő.

Verhofstadt: „politikai trükk”

Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője Twitter-üzenetében úgy nyilatkozott, hogy az elért közös eredmény "politikai trükk", aminek következtében "az EPP elvesztette az erkölcsi tekintélyét Európa vezetésére". A Fidesz kiutasításának megakadályozására vonatkozó feltételeknek semmi közük a mai magyar valósághoz - tette hozzá.

Salvini: abszurd Orbán néppárti felfüggesztése

Abszurdnak nevezte "Orbán Viktor felfüggesztését" az Európai Néppártból (EPP) szerda este Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője. Salvini azt mondta, abszurdnak találja az eljárást, mert a magyar miniszterelnök "népe jogait, jólétét, munkáját és biztonságát védi". Az olasz miniszterelnök-helyettes, egyben belügyminiszter bejelentette, hogy megerősítette Orbán Viktornak az iránta és a magyar nép iránt érzett elismerését és barátságát.

A másik olasz kormányerő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevében nyilatkozó Laura Ferrara európai parlamenti képviselő ezzel szemben nevetségesnek nevezte a Néppárt kompromisszumos megoldását. „Az EPP ismételten bizonyította álszentségét, amikor egy olyan párttal állapodott meg, amelynek nézetei védhetetlenek” – mondta. Az M5S politikusa hozzátette, hogy Orbán Viktort nem tartja Olaszország barátjának, mivel a Fidesznek az Európai Parlamentben és az Európai Tanácsban képviselt álláspontja ellentétes Olaszország és az olaszok érdekeivel.

Olasz sajtóbeszámolók szerint brüsszeli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor mély tiszteletét fejezte ki Salvini iránt, akit a római kormány kulcsemberének nevezett. A magyar kormányfő kijelentette, Magyarország példát mutatott arról, hogy a migrációt meg lehet állítani szárazföldön. Matteo Salvini és az új olasz kormány pedig azt bizonyította, hogy a migrációt a tengeren is meg lehet állítani - idézte Orbán Viktor szavait az olasz sajtó.

Berlusconi: ez a lehető legjobb megoldás

Az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz  számára a  legjobb megoldásnak nevezte Silvio Berlusconi a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke szerda este kiadott közleménye Orbán Viktor bejelentését, miszerint a magyar kormánypárt egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az EPP-ben. A volt olasz miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az EPP és a Fidesz közti "megállapodás" egyrészt nem gyengíti az EU legjelentősebb politikai családját az európai választások előtt néhány héttel. Másrészt - tette hozzá Silvio Berlusconi - időt ad a Fidesz állásfoglalásának "nyugodt értékelésére".

Berlusconi hozzátette, a Hajrá Olaszország, valamint ő is személyesen mindent megtett annak érdekében, hogy az EPP az európai parlament első számú frakciója legyen, és ebben az Orbán Viktorral való kiváló kapcsolata is szerepet játszott. „Közösen akarjuk megváltoztatni ezt az Európát hatékonyabbá téve és közelebb hozva a polgárok igényeihez: ehhez azonban erősnek és egységesnek kell lennünk" - írta Silvio Berlusconi.

Kapcsolódók

Kimaradt?