Angela Merkel is megszólalt a Fidesz néppárti tagsága ügyében

Az Európai Néppárt (EPP) értékeiről szól a Fidesz EPP-tagsága körüli vita Angela Merkel német kancellár, az EPP-hez tartozó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt elnöke szerint.

A politikus hétfőn Berlinben Krisjanis Karins lett kormányfővel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva kifejtette: „a Fidesszel kapcsolatban mindenekelőtt arról van szó, hogy milyen értékeink vannak az EPP-ben, és mi köt össze minket”. „A néppártokat mindig az jellemzi, hogy különböző áramlataik vannak, de az értékek alapjának határai is vannak" - tette hozzá Angela Merkel. Kifejtette, hogy mindezzel összefüggésben Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje „megnevezett három pontot”, amelyekről kedden tárgyal majd a Fidesz vezetőjével, Orbán Viktor magyar kormányfővel, és „levonja a megfelelő végkövetkeztetéseket”. 

Manfred Weber és Orbán Viktor megbeszélése után, március 20-án, röviddel az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács értekezlete előtt összeül az EPP illetékes testülete és döntést hoz az ügyben - tette hozzá Angela Merkel.

Krisjanis Karins, a szintén az EPP-hez tartozó Egység lett kormánypárt politikusa arra a kérdésre, hogy fenyeget-e kelet-nyugati megosztottság az EU-ban, ha megszűnik a Fidesz tagsága az EPP-ben, elmondta, hogy a kilencvenes évek elején ugyan jelentős különbségek voltak a kontinens nyugati és keleti része között, de ma már nincs ilyen megosztottság, és Lettországban már régóta nem tapasztalható ez a megosztottság.

Manfred Weber a múlt héten egy interjúban kifejtette, hogy a Fidesz EPP-tagságának megszüntetését három feltétel teljesülése esetén lehet elkerülni.  Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor „azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát”. A második feltétel az, hogy bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól. A harmadik feltétel az, hogy biztosítja „a Soros György által támogatott” Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten, és azt is, hogy az intézmény „ismét ki tud adni amerikai diplomákat” a magyar fővárosban.

A több mint 70 jobbközép, konzervatív, kereszténydemokrata pártot összefogó EPP egy szóvivőjének pénteki tájékoztatása szerint 13 tagpárt kezdeményezte írásban az elnökségnél a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. Az indítványokról március 20-án a pártcsalád álláspontjának meghatározására hivatott testület, a politikai közgyűlés tárgyal.

Kapcsolódók

Kimaradt?