Kiutasították a Trump-Kim Dzsongun találkozóról a diktátor hasonmását

Kiutasították a Howard X művésznevű Kim Dzsong Un-imitátort Hanoiból az amerikai elnök és az észak-koreai vezető közelgő látogatása előtt, a Trump-imitátor maradhatott – írja a The Guardinan online kiadása.

Howard X és a Donald Trumpra hasonlító Russell White múlt héten érkezett a vietnami fővárosba, az operaház lépcsőjén el is játszottak már egy „csúcstalákozót” a szintén szerepet játszó biztonságiak és riporterek gyűrűjében. A valódi állami vezetők február 27-28-án érkeznek a városba.

A Kim-hasonmást pénteken hallgatta ki a hanoi rendőrség, közölték vele, hogy hazaküldik Hongkongba. A vietnami bevándorlási hivatal szerint érvénytelen a vízuma, további magyarázatot azonban elmondása szerint nem kapott. „A valódi ok, hogy olyan arccal születtem, mint Kim Dzsong Un” – mondta el újságíróknak, miközben három civilruhás nyomozó a szállodájából elvezette.

White a városban maradhat, de megkérték, hogy ne jelenjen meg többé Trumpnak öltözve. Korábban helyi lakosok és turisták többször is megállították, hogy szelfizzenek vele.

A jellegzetes fekete zubbonyt és vastagkeretes szemüveget viselő Howard X azt is mondta, szerinte azért utasították ki, mert „az igazi Kimnek nincs humorérzéke”. Hozzátette, hogy a vietnami hatóságnak olcsóbb volt az ő hongkongi repülőjegye, mintha a kanadai White-ot küldték volna haza.

Kapcsolódók

Kimaradt?