Öngyilkos merénylő robbantott Egyiptomban

Öngyilkos merénylő robbantott hétfőn este Kairó óvárosában. Az elkövető és két rendőr meghalt, hárman megsebesültek – közölte az egyiptomi belügyminisztérium. Az el-Vatan és a as-Surúk című egyiptomi napilapok a biztonsági erőkre hivatkozva közölték, hogy a robbanás a neves egyiptomi al-Azhar egyetem közelében történt.

Értesülések szerint a biztonsági erők elől menekült a tettes, közben hozta működésbe a pokolgépet. Azért akarták elfogni a büntetett előéletű merénylőt, mert köze volt a múlt hét pénteken félig meghiúsult terrorcselekményhez, amit a kairói al-Isztikama mecset közelében akartak égrehajtani.

Február 15-én az imaház előtti Gíza téren két házi készítésű bombát találtak egy rendőrségi ellenőrző pont melletti konténerben. Riasztották a tűzszerészeket, de az egyik működésbe lépett. Három járókelő és két rendőr megsebesült. A főügyész vizsgálatot indított a történtek kivizsgálására.

Az egyiptomi kormány tavaly februárban az egész országra kiterjedő hadjáratot indított a terrorizmus felszámolására. A műveletekben kiemelt szerep jut a Sínai-félszigetnek, ahol az egyiptomi biztonsági erők évek óta harcolnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi szárnya ellen. A harcokban katonák és rendőrök százai haltak meg. Tavaly a szélsőségesek a civilekre is kiterjesztették támadásaikat.

Kapcsolódók

Kimaradt?