Donald Tusk a román kormányfőhöz: a politikusok nem vehetik át a bírák szerepét

„Lehet, hogy ódivatú vagyok, de továbbra is úgy vélem, hogy nem a politikusok, hanem a bírák felelőssége eldönteni, hogy ki bűnös és ki nem” – írta a Viorica Dăncilă kormányfővel tartott találkozójáról a Twitter-oldalára Donald Tusk.

Az Európai Tanács elnöke vélhetően a bukaresti igazságügyi reformokkal kapcsolatban foglalt állást. A román kormánykoalíciót korábban ugyanis többször is figyelmeztették az EU döntéshozói, hogy az általuk kezdeményezett törvénymódosítások gyengítik az igazságszolgáltatás függetlenséget és veszélyeztetik a jogállamiságot.

A brüsszeli látogatáson tartózkodó Viorica Dăncilă és Donald Tusk találkozójáról a kormány sajtóirodája mindenesetre csak annyit közölt: a miniszterelnök méltányolta vendéglátójának az Európa jövőjével kapcsolatos tárgyalásokban való aktív részvételét, valamint az európai projekt megerősítése melletti elköteleződését.

Dăncilă hangsúlyozta, Románia továbbra is az erős és minden téren - politikai, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt - egységes Európai Unió mellett száll síkra. A román EU-elnökség mottója - Kohézió, a közös európai érték - is erre utal, ez az elv kell hogy vezérelje mind a tagországokat, mind az európai intézményeket - idézi a miniszterelnököt a kormány közleménye.

Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése kapcsán a kormányfő rámutatott, a román EU-elnökség kiemelt figyelmet fordít az Egyesült Királyság területén élő külföldi állampolgárok jogainak tiszteletben tartására a Brexit után is.

A megbeszélésen Donald Tusk hangsúlyozta az európai egységet szorgalmazó "erőteljes üzenet" fontosságát, méltányolta Románia erőfeszítéseit az európai ügyek előmozdítása terén, ugyanakkor az Európai Tanács támogatásáról biztosította Romániát és az EU Tanácsát a jelenlegi elnökség célkitűzéseinek megvalósításában.

Kimaradt?